Felkészülés: ikszelt a Szolnok Rovinjban, Zsótér aláírt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.10. 11:37
A horvátországi Rovinjban edzőtáborozó Szolnoki MÁV 1–1-s döntetlent játszott a bosnyák másodosztály éllovasával, az NK Jedinstvo Bihac együttesével. A mérkőzésen pályára lépett Zsótér Donát, aki – ahogy azt korábban már előrevetítettük – a tavasszal biztosan a szolnokiakat erősíti kölcsönben.

„Rendkívül küzdelmes mérkőzést játszottunk, jó talajú pályán nagyszerű ellenfél ellen. Agresszivitásban és játékban is végig partiban voltunk, sőt, úgy érzem, játékunkban több lehetőség is volt. Nagyon sok helyzetet egyik csapat sem tudott kidolgozni, a bosnyák ellenfelünk egy jogos 11-esből szerzett vezetést, a mérkőzés hajrájában pedig egy szintén jogos büntetőből tudtunk egyenlíteni. Nekünk ezen kívül volt még két-három komoly lehetőségünk" – mondta Kis Károly, a Szolnok vezetőedzője a klub honlapján.

Biztossá vált, hogy a 18 éves Zsótér Donát a tavaszt Szolnokon tölti. A fiatal játékos fél évre kölcsönbe érkezett a Videoton együttesétől.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Szolnoki MÁV FC–NK Jedinstvo Bihac 1–1 (0–1)
Medulin.
Szolnok: Pokorni – Vári, Racskó, Papucsek (Antal, 65.), Fritz – Lengyel B. (Zsótér 65.), Szepessy (Sipeki, 65.) – B.Tóth (Bohner, 65.), Zsolnai, Rokszin (Zvara, 65.) – Hamar Á. (Milem 83.).
Gólszerző: Zsolnai (11-esből, 89.)

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők: Hamar Ádám (Mezőkövesd), Papucsek Barna (Puskás AFC), Racskó Roland (Csákvár), Zsolnai Róbert (Puskás AFC), Zsótér Donát (Videoton – kölcsönbe)
Távozik/távozhat: Faggyas Milán (Soproni VSE-GYSEV), Nagy Dániel (Jászapáti – kölcsönbe), Papizsanszkij Artúr (Tatabánya?), Tisza Kálmán (?)
Kiszemeltek: –

 

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
Tegnap, 14:22

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38