NB III: kizárták a fizetésképtelen egrieket

2014.02.27. 17:24
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága kizárta az Egri FC-t az NB III Keleti csoportjából.

Az MLSZ közleménye szerint a Heves Megyei Bíróság megállapította az Egri FC Kft. fizetésképtelenségét, és elrendelte a felszámolását. Erre tekintettel az MLSZ versenybizottsága az Egri FC-t kizárta a 2013–2014. évi NB III. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjából.

Az Egri FC Kft. csapat a bajnokság versenykiírásában meghatározott mérkőzésszám ötven százalékát lejátszotta, így az ellenfeleivel szemben elért eredményt meghagyja – folytatódik a határozat szövege. Az Egri FC Kft. csapata addig lejátszott eredményeit (pontok és gólkülönbség) törli, és a bajnoki osztály utolsó helyére helyezi. A bajnokság hátralévő mérkőzésein a kizárt Egri FC ellenfelei a mérkőzések 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel kapják meg.

Az egri futballcsapat a 2012–2013-as idényben még az élvonalban szerepelt, ám kiesett, ráadásul ezt követően nem kapott licencet az NB II-re. A súlyos anyagi gondokkal küzdő együttes az NB III Keleti csoportjában a 14. helyről várta a tavaszi folytatást.

Legfrissebb hírek

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
36 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Országúti kerékpáros-vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
Tegnap, 10:34

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56