NB II: tíz játékos is hiányozhat a Sopronból a Vasas ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.05. 08:41
Nincs könnyű helyzetben a labdarúgó NB II-ben szereplő Soproni VSE-GYSEV szakmai stábja, a tavasszal még nyeretlen csapat szombaton a Vasast fogadja, és elképzelhető, hogy a szakmai igazgatónak, Supka Attilának tíz játékosát is nélkülöznie kell ilyen-olyan okok miatt – számolt be róla a klub honlapja.

Alig van tizenegy hadra fogható játékos a Sopron keretében a szombati, Vasas elleni bajnoki mérkőzés előtt. Supka Attila szakmai igazgató szerint csak maximális összefogással tudnak eredményt elérni.

„Nem vagyunk könnyű helyzetben, rengeteg a sérültünk, Békéscsabán két játékost, Tóth Mátét és Fazekas Norbertet kiállítottak, Fazakas Géza pedig begyűjtötte az ötödik sárgáját – mondta Supka a klub honlapján. – A Vasas biztosan megfelelő önbizalommal érkezik, de nekünk ezzel nem szabad foglalkozni. Azoknak a játékosoknak, akik lehetőséget kapnak, a maximumot kell nyújtaniuk ezen a mérkőzésen. Most már eredményesnek kell lennünk, mert olyan pontokat hullajtottunk el az elmúlt időszakban, amelyeket mindenképpen pótolni kell ahhoz, hogy a céljainkat elérjük. Természetesen ehhez maximális összefogás kell minden szinten. Bízom abban, hogy mindenki átérzi a helyzetünk súlyát, és ennek megfelelően fog teljesíteni a mérkőzésen.”

A három eltiltotton kívül a soproni szakvezetőség sérülés miatt nem számíthat Balázs Richárd, Czár Richárd, Horváth Péter és Katona Máté játékára, ráadásul Sifter Tamásra is hosszabb kihagyás vár, mivel a hét elején combizomhúzódást szenvedett. Németh László és Erdélyi László sem edzett csütörtökön, az ő játékuk is erősen kérdéses.

AZ NB II 22. FORDULÓJÁNAK PROGRAMJA
Április 5., szombat
16.00: Siófok–Kozármisleny
16.00: Soproni VSE–Vasas
16.00: ZTE–Tatabánya
16.30: Kisvárda–SZTK-Erima
16.30: Cegléd–Nyíregyháza
16.30: Balmazújváros–Békéscsaba
18.00: Gyirmót FC Győr–Dunaújváros PASE
18.30: Szolnoki MÁV–Ajka

Legfrissebb hírek

Megvan a Sopron és a Diósgyőr ellenfele a kosárlabda Euroligában – Lelik egy lepattanó híján tripla duplázott

Kosárlabda
2026.09.23. 20:33

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 09:38

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47

Efraín Juárez: A támadójátékunk nem semmi...

Labdarúgó NB I
2026.08.23. 21:04

Supka Attila kisvárdai edzőként először a DVSC ellen

Labdarúgó NB I
2026.08.23. 12:05

Bódog Tamás szerint a koponyatörés sem kizárt játékosánál

Labdarúgó NB I
2026.08.16. 09:12

Szélesi: Értékes ez a győzelem, már csak azért is, mert újpesti részről ebben nagyon régen volt részünk

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 07:06