NB III: Pintér Attiláék váratlanul elküldték a komlói edzőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.04.15. 08:38
A labdarúgó NB III Középcsoportjának utolsó helyén álló Komlónál Vas Lászlót Nagy Tamás váltotta a kispadon.

„Vas László munkáját köszönjük, de a jövőt nem vele képzeljük el. Sikerült az őszihez képest jobb csapatot összehoznia, több játékos rajta keresztül került Komlóra, ebben elévülhetetlen érdemei vannak. Nagy Tamással szeretnénk hosszú távra tervezni, de egyelőre csak a szezon végéig állapodtunk meg vele, azután a nyáron újra leülünk tárgyalni. Még mindig látunk reményt a bennmaradásra” – mondta Pintér Attila, a komlóiak szakosztályvezetője a bama.hu-nak. Pintér Attila, a komlóiak szakosztályvezetője a bama.hu-nak.

A komlóiak jelenleg a tabella 16. helyén állnak,14 ponttal lemaradva a biztos bennmaradást jelentő 12. helyet elfoglaló Baja mögött.

„Minden tőlem telhetőt megtettem a komlói labdarúgásért, fáj, hogy nem indokolták meg az elküldésemet. Nyílt embernek tartom magam, ezt a nyíltságot elvártam volna másoktól is. Sok sikert kívánok a Komlónak, az ottani szurkolók megérdemelnék, hogy NB III-as csapatuk legyen” – mondta az elküldött Vas László.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
12 órája

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18