NB II: elbúcsúzott légiósaitól a Szigetszentmiklós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.03. 07:06
Elköszönt négy légiósától a labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósi TK-Erima. Ivan Jakovljevics, Szlobodan Jakovljevics, Guillaume Khous és Tim Heinemann szerződése is lejárt, így annak ellenére, hogy – Tim Heinemann kivételével – meghatározó tagjai voltak a csapatnak, karrierjüket nem az SzTK-Erimánál folytatják – számolt be róla a klub honlapja.

A francia Guillaume Khous 2013 januárjában került Szigetszentmiklósra, szélsőként és csatárként is szerepet kapott. Összesen 52 találkozón lépett pályára és 9 gólt jegyzett.

Az újvidéki születésű, szerb Jakovljevics-ikrek közül Ivan igazolt hamarabb a Pest megyeiekhez, a 2013-as tavaszi szezont már SzTK-Erima mezben játszotta a hátvéd. Szlobodan Jakovljevics tavaly nyáron csatlakozott a kerethez, ősszel alapember volt, tavasszal viszont súlyos sérülése miatt csak az utolsó két bajnokin tudott pályára lépni. Ivan Jakovljevics 46, Szlobodan Jakovljevics 22 mérkőzésen erősítette az együttest.

A német Tim Heinemann 2013 nyarán került az egyesülethez. A 21 éves labdarúgó kétszer kapott lehetőséget, egyszer a bajnokságban, egyszer a Magyar Kupában jutott szóhoz.

A négy labdarúgót szombaton, a Zalaegerszeg elleni győztes szezonzáró után búcsúztatták el a csapattársak.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
19 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08