NB II: Felcsútról erősíthet a ZTE, Frizoni Pápán készül

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.30. 13:46
A ZTE támadó középpályása, a brazil Bernardo Frizoni a héten Pápán szerepel próbajátékon, míg a Puskás Akadémia FC játékosa, Farkas Norbert hétfőtől a ZTE-vel edz, és ha megegyeznek a felek, a zalaiaknál folytathatja pályafutását – számolt be róla a zalai klub honlapja.

Kocsárdi Gergely klubigazgató a ZTE honlapjának elmondta még, hogy ha Bernardo Frizoni megfelel a pápai edzéseken és az edzőmérkőzéseken, akkor a ZTE nem gördít akadályt a játékos távozása elé.

Hétfőtől edz a zalaiakkal a korábbi U21-es válogatott játékos, Farkas Norbert, aki a Puskás Akadémia FC színeiben 9 alkalommal az NB I-ben is pályára lépett. Ha sikerül megegyezniük vele, úgy – Króner Martin, Fodor Marcell, Horváth Attila és Melczer Vilmos után – ő is a csapatot erősítheti a következő szezonban, és segíthet a feljutásért vívott harcban.

A zalasport.hu pedig arról ír, hogy bizonytalan a sérülésből lábadozó Preklet Csaba maradása, őt a Vasas csábítja, míg a sérült brazil csatár, Tanque táppénzen van és féléves felépülése után döntenek sorsáról, mivel élő szerződéssel rendelkezik.

A múlt héten átigazolt játékosok egyébként a héten csatlakoznak Lőrincz Emil együtteséhez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Króner Martin (DVSC-Teva – kölcsönbe), Fodor Marcell (FC Ajka), Horváth Attila (FC Ajka), Melczer Vilmos (Mezőkövesd-Zsóry), Szegleti Gergely (Andráshida SC – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Bernardo Frizoni (brazil, Lombard Pápa?), Preklet Csaba (Vasas?), Hajdú Norbert (?), Marián Sluka (szlovák, ?)
Kiszemeltek: Farkas Norbert (Puskás Akadémia FC), Szekér Dávid (REAC), Ács Martin (Veszprém FC)

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
10 órája

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00