NB III: a korábbi Fradi-csatár a Veresegyháznál folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 06:42
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő Veresegyház VSK-ban folytatja a pályafutását a korábbi ferencvárosi és váci támadó, Palásthy Norbert.

A korábban többek között az FTC-ben, a Honvédban, Pakson és Mezőkövesden is megforduló 33 esztendős Palásthy az NB III-ba feljutó Vácot hagyja el a Pest megyei rivális kedvéért, miután lejáró szerződését nem hosszabbították meg.

Csank János váci vezetőedző szerint a keresztszalag-szakadás után felépült játékos számára most az a legfontosabb, hogy állandó játéklehetőséghez jusson, és ezt Vácon nem biztos, hogy megkapná a következő szezonban.

Palásthy egyelőre féléves szerződést kötött a Veresegyházzal, de nem szakad el a váci futballtól, hiszen a helyi utánpótlás-nevelő egyesületben, a Vác VLSE-ben olyan vezetői pozíciót kapott, amelyet az aktív labdarúgás mellett be tud tölteni.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
10 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Tajti Mátyás távozott Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.30. 23:21

Próbajátékosok sora a ZTE-nél, eladhatják az egyik brazilt

Labdarúgó NB II
2026.01.30. 17:13
Ezek is érdekelhetik