NB II: a felcsútiak és Városi nélkül utazott edzőtáborba a ZTE

2015.01.26. 22:39
Mától szombatig Sopronban edzőtáborozik a másodosztályú ZTE labdarúgócsapata. Az együttes a hétfő délutáni edzés után indult el, de az utazó keretnek nem tagja a közelmúltban tesztelt két Puskás Akadémia-játékos, Fényes Szabolcs és Tóth László, illetve a Haladás labdarúgója, Városi Viktor sem.

Fényes Szabolcstól és Tóth Lászlótól elköszönt a szakmai stáb, míg Városi Viktor nem is érkezett meg a kék-fehérekhez, így egy főre csökkent a próbajátékosok száma.Fényes Szabolcstól és Tóth Lászlótól elköszönt a szakmai stáb, míg Városi Viktor nem is érkezett meg a kék-fehérekhez, így egy főre csökkent a próbajátékosok száma.

„Jelenleg egy próbajátékosunk van, a Lentiből érkezett Horváth Péter, akit Sopronban még tesztelni fogunk" – válaszolta a ztefc.webnode.hu kérdésére Jandovics Jenő másodedző.

A keret tagjai közül nem utazott el az edzőtáborba Kocsis Adrián és Károly Bálint, akiket elenged a klub. Szintén Zalaegerszegen maradt Marcus Vinícius Batista dos Santos „Tanque”, a brazil csatárt a vezetőség szeretné kölcsönadni a tavaszra, a héten az NB III Nyugati csoportjában szereplő Balatonfüredi FC-nél edz.

Melczer Vilmos és a szlovén Denis Grbic azért nem vesz részt a táborozáson, mert Zalaegerszegen végzik sérülésük utáni rehabilitációjukat. Az U21-es csapat két tagja, Bedi Bence és Aranyos Mózes viszont a felnőttcsapattal utazhatott Sopronba.

A ZTE a soproni edzőtáborban három felkészülési mérkőzést játszik, az egyaránt osztrák HSV Horitschon, a Drassburg és a St. Pölten ellen.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Szakály Attila (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Horváth Péter (Lenti – próbajáték)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Károly Bálint (Puskás Akadémia)
Távozhatnak: Czirjék Zoltán, Kocsis Adrián, Marcus Vinícius Batista dos Santos „Tanque"
Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
11 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28