NB II: Ajkán próbálkozik a Ceglédről elküldött csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.18. 08:58
Zoran Kuntics, a labdarúgó NB II-ben szereplő Ajka vezetőedzője a klub honlapján elmondta, hogy a csapatnál próbajátékon szerepel a télen Ceglédről távozó csatár, Elek Bence, illetve az ajkaiaknál korábban már futballozó veszprémi középpályás, Nagy Bálint.

„Jött két próbajátékos, az egyik Nagy Bálint, aki volt már nálunk, tehát nem számít újoncnak – mondta Zoran Kuntics. – A másik játékos Elek Bence Ceglédről, aki jó felépítésű csatár. Egyelőre itt maradnak, és majd eldől, hogy meg tudunk-e egyezni velük. A keretben egyébként van három-négy futballista, aki keveset játszott ősszel, velük decemberben megbeszéltük, hogy január végig velünk maradnak, és utána közösen eldöntjük, maradnak-e, vagy az a célszerűbb, ha másik csapatot keresnek."Zoran Kuntics. – A másik játékos Elek Bence Ceglédről, aki jó felépítésű csatár. Egyelőre itt maradnak, és majd eldől, hogy meg tudunk-e egyezni velük. A keretben egyébként van három-négy futballista, aki keveset játszott ősszel, velük decemberben megbeszéltük, hogy január végig velünk maradnak, és utána közösen eldöntjük, maradnak-e, vagy az a célszerűbb, ha másik csapatot keresnek."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AJKÁNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Elek Bence (szabadon igazolható, legutóbb Cegléd – próbajáték), Nagy Bálint (Veszprém – próbajáték)
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28

Bárány és Csongvai is bizonyítja – a magyar játékosok igenis eladhatók a nyugati piacokon

Légiósok
2026.08.04. 13:00