NB II: korábbi U-válogatott játékost tesztel a Szeged

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.09. 15:24
Elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra a labdarúgó NB II 6. helyén álló Szeged 2011-Grosics Akadémia, amely az utánpótlás válogatottakat megjárt Popovics Bertoldot teszteli – számolt be róla a delmagyar.hu.

A Szeged 2011 tegnap a gyulai Grosics Akadémián megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II tavaszi szezonjára. A csapat ma és holnap is edz, míg a jövő hét elején vérvételen vesznek részt a játékosok. Hétfőtől pedig már napi két tréning szerepel a programban.

„Elégedettek voltunk az őszi szezonnal, de nem vagyunk megelégedve. Éppen ezért minden csapatrészbe szeretnénk igazolni, a keret kialakításában ugyanis már nemcsak a tavaszra gondolunk, hanem egy kicsit tovább is nézünk – mondta Nyilas Elek vezetőedző a delmagyar.hu-n. – A magyar állampolgárságú irányítótól, Veszelinov Vlagyimirtől sokat várunk. Bevethető kapusunk egyelőre csak egy van: Zseljko Belecsan. A védelembe is szeretnénk igazolni, valamint jó lenne, ha az Oláh, Germán, Manga hármas mellett lenne még egy támadó, aki lerángatja róluk a mezt.”

A klubnál tesztelésen van a 23 esztendős Popovics Bertold. Az utánpótlás válogatottakat is megjárt középpályás Szegeden született, pályafutása során megfordult Újpesten, a Vasasnál, Nyíregyházán és Kisvárdán, legutóbbi csapata a Salgótarjáni BTC volt.

Hétfőtől szintén próbajátékon szerepel a szegedieknél a 25 éves, szlovákiai magyar Radványi Dávid, aki korábban játszott többek között a Vasasban, Nyíregyházán, Veszprémben, Békéscsabán és a REAC-ban is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-NÉL
Érkezők: Veszelinov Vlagyimir (szerb-magyar, Nyeman Grodno – Fehéroroszország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Popovics Bertold (Salgótarjáni BTC), Radványi Dávid (szabadon igazolható)
Távozók: Tímár Krisztián (befejezte pályafutását)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
Távozhatnak: Tóth Balázs

 

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
7 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
9 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39