NB II: a korábbi győri csatár is az SzTK-ban kötött ki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.23. 21:38
Alaposan belehúzott az átigazolási időszak utolsó napján a labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklósi TK-Erima. A klub – megerősítve a Nemzeti Sport Online korábbi információit – bejelentette Ladányi Tibor érkezését, továbbá nyilvánosságra hozta, hogy Weitner Ádám is a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását.

A pécsi születésű Weitner korábban futballozott Győrben, a Vasasban, Gyirmóton, Felcsúton, Pakson és Tatabányán is, tavaly ősszel pedig az Ajkában játszott. Karrierje alatt több mint 170 felnőtt magyar bajnokin lépett pályára, 70-szer volt eredményes, a jobblábas labdarúgó az élvonalban 50-szer szerepelt, egy gól fűződik a nevéhez – olvasható az sztkfutball.hu-n.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ SZTK-ERIMÁNÁL
Érkezők: Benkő Krisztián (Lombard Pápa), Domokos Bálint (szabadon igazolható, legutóbb Csákvár), Weitner Ádám (Ajka)
Kölcsönbe érkezők: Ladányi Tibor (MTK Budapest)
Kölcsönből visszatérők:
–
Az utánpótlásból felkerültek:
–
Kiszemeltek: –
Távozók: Iraklij Kvekveskiri (grúz, ?), Zsivóczky Norbert (szabadon igazolható, Kaposvár?)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszamentek klubjukhoz:
–
Távozhatnak: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46