NB III: Barcikán edz a keleti csapatok kameruni vándora

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.11. 21:08
Az NB III-ban szereplő Kazincbarcika csapatával edz George Menougong, a Mezőkövesdet december közepén elhagyó kameruni támadó.

„Volt egy külföldi megkeresésem, az egyiptomi első osztályból, ám az adminisztratív dolgokkal megcsúsztunk egy kicsit, késtünk, így ennél a csapatnál végül is egy másik játékost igazoltak le, nem engem – mondta a korábban Kelet-Magyarországon a DVTK-ban és Nyíregyházán is játszó Menougong a boon.hu-nak. – Január 31-én érkeztem vissza Miskolcra, amit több ismerősöm megtudott, és akikkel azóta beszélgettem. Az egyiptomi lehetőség előtt, kövesdi távozásom után szerencsére nem egy osztályból volt itthoni érdeklődés, az NB I mellett az NB II-ből és az NB III-ból is kerestek.” Menougong a boon.hu-nak. – Január 31-én érkeztem vissza Miskolcra, amit több ismerősöm megtudott, és akikkel azóta beszélgettem. Az egyiptomi lehetőség előtt, kövesdi távozásom után szerencsére nem egy osztályból volt itthoni érdeklődés, az NB I mellett az NB II-ből és az NB III-ból is kerestek.”

A kameruni korábbi nyíregyházi edzője, Gálhidi György csapatának tréningjein tartja formában magát, s elmondta, van ajánlata külföldről és Magyarországról is, sorsa akár a héten eldőlhet.

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
19 órája

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38