NB II: a Soroksár elnöke szerint a sértettség beszélt Vargából

2015.04.03. 11:03
A labdarúgó NB II 22. fordulója már pénteken (18 óra) elkezdődik. A múlt héten edzőváltáson átesett, a kispadjára Lisztes Krisztiánt ültető Soroksár a mindenkire veszélyes Sopronhoz látogat.

„Nyugodtan beszélhetek többes számban, a klub minden dolgozóját meglepte a távozó Varga Attila múlt heti »búcsúbeszéde« – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak az újonc klub elnöke, Farkas Kálmán a hosszú kirándulásra készülődőben. – Mi úgy gondoljuk, az elmúlt évek sikerét, a bajnoki címet, az NB II-be jutást senki sem sajátíthatja ki magának, abban valamennyi itt dolgozó munkája benne van. Most nem jöttek az eredmények, így váltanunk kellett.” Farkas Kálmán a hosszú kirándulásra készülődőben. – Mi úgy gondoljuk, az elmúlt évek sikerét, a bajnoki címet, az NB II-be jutást senki sem sajátíthatja ki magának, abban valamennyi itt dolgozó munkája benne van. Most nem jöttek az eredmények, így váltanunk kellett.”

„Azt már csak halkan teszem hozzá, sok magyar edző szeretne olyan »akasztott ember« lenni, mint a leváltott szakvezető, hiszen minden körülményt biztosítottunk a számára – például törökországi edzőtábort is – az eredményes munkavégzéshez. Azt hiszem, a sértettség beszélt belőle, s ez nem jó. További munkájához több szerénységet és sok sikert kívánok.”

A soroksáriak újdonsült vezetőedzője, Lisztes Krisztián nem titkoltan csalódottan állt fel a kispadról a szombati bemutatkozó mérkőzését követően, hiszen csapata hazai környezetben kínos, 4–1-es vereséget szenvedett a Csákvártól.

„A futball már csak ilyen, sok idő nincs a sebek nyalogatására, hiszen máris itt a következő találkozó – felelte érdeklődésünkre az egyik pillanatról a másikra játékosból edzővé lett egykori válogatott labdarúgó. – Egész héten arra készültünk, hogy Sopronban kiköszörüljük a csorbát. Az edzéseken odatették magukat a srácok, az viszont csak a pályán derül ki, fejben mennyire sikerült túltenni magukat a váratlan vereségen. Szerencsére a keret valamennyi tagja hadra fogható, de csak közvetlenül a meccs előtt döntök az összeállítást illetően. Mese nincs, pontot, pontokat kell szereznünk, ha nem akarunk még hátrébb csúszni a táblázaton.”

A Soroksár a tavaszt három döntetlennel nyitotta, majd előző három bajnokiját (Cegléd, Zalaegerszeg, Csákvár) elveszítette, s a hetedik helyről visszacsúszott a tizedikre.

NB II, 22. FORDULÓ
18.00: Soproni VSE–Soroksár SC
19.00: Csákvár–Ceglédi VSE

Legfrissebb hírek

Az utolsó pillanatokban mentett pontot a listavezető Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 20:42

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
2026.09.20. 17:43

Lisztes Krisztián: Nem nyugszom, ameddig az álmaim valóra nem válnak

Európa-liga
2026.09.17. 11:24

Lisztes Krisztián: Picit fájó, hogy az atlantai csapatot kevésbé menedzselték jól

Magyar foci
2026.09.17. 09:19

Lisztes Krisztián a Celtic elleni mérkőzés előtt elmondta: a Milant várja a legjobban

Európa-liga
2026.09.16. 11:52

Lovrencsics Balázs: Sohasem voltam elájulva önmagamtól

Labdarúgó NB II
2026.09.13. 11:33

Simán nyert a listavezető Soroksár Ajkán

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:54

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 08:23