ETO: hat edzőmeccset terveznek, 90 százalékos a keret

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.06.25. 10:36
A következő szezonban a labdarúgó NB III-ban szereplő Győri ETO megkezdte a felkészülést az új évadra. Preszeller Tamás szakmai igazgató a nyári programról beszélt.

„Öthetes felkészülést terveztünk a bajnoki rajtig, ebből az e heti három nap amolyan ráhangolódásnak számít a munkára – idézi a kisalfold.hu Preszeller Tamás szakmai igazgatót. – Vannak igazolt hiányzók a játékoskeretből. Weitner Ádám és Mayer Milán pihenőt kapott a hétre, míg Illés Dávid tavasszal megsérült, jelenleg a rehabilitációját végzi, de a jövő héten várhatóan már teljes értékű munkát, akárcsak Borkai Ádám és Vörösbaranyi Armand.”

„Hat edzőmeccset terveztünk júliusra. Szlovákiai és magyar csapatokkal játszunk, így a Szenccel, a Nagymegyerrel, az Ajkával, a Dunaszerdahellyel, illetve az osztrák Mattersburggal. Az utolsó találkozóra még keressük az ellenfelet. Nem tudjuk, hogy mikor lesz az NB III sorsolása. Attól függően augusztus elsején vagy másodikán játsszuk az első bajnokinkat.”

A győrieknél mostantól Juhász Anita és Havas Máté felel a technikai vezetői feladatkörért. Az NB III-as gárda minden bizonnyal a futsalcsapattal azonos márkájú szerelést visel majd.

„A játékoskeretet illetően a főbb törekvéseink megvalósultak. Az értékeink jelentős részét sikerült megtartani. A létszám kilencvenszázalékos, egy-két poszton tervezünk még erősítést. Próbajátékosok folyamatosan lesznek nálunk” – tette hozzá Preszeller.

kisalfold.hu Preszeller Tamás szakmai igazgatót. – Vannak igazolt hiányzók a játékoskeretből. Weitner Ádám és Mayer Milán pihenőt kapott a hétre, míg Illés Dávid tavasszal megsérült, jelenleg a rehabilitációját végzi, de a jövő héten várhatóan már teljes értékű munkát, akárcsak Borkai Ádám és Vörösbaranyi Armand.”

„Hat edzőmeccset terveztünk júliusra. Szlovákiai és magyar csapatokkal játszunk, így a Szenccel, a Nagymegyerrel, az Ajkával, a Dunaszerdahellyel, illetve az osztrák Mattersburggal. Az utolsó találkozóra még keressük az ellenfelet. Nem tudjuk, hogy mikor lesz az NB III sorsolása. Attól függően augusztus elsején vagy másodikán játsszuk az első bajnokinkat.”

A győrieknél mostantól Juhász Anita és Havas Máté felel a technikai vezetői feladatkörért. Az NB III-as gárda minden bizonnyal a futsalcsapattal azonos márkájú szerelést visel majd.

„A játékoskeretet illetően a főbb törekvéseink megvalósultak. Az értékeink jelentős részét sikerült megtartani. A létszám kilencvenszázalékos, egy-két poszton tervezünk még erősítést. Próbajátékosok folyamatosan lesznek nálunk” – tette hozzá Preszeller.

Legfrissebb hírek

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

Bajban a Dunaújváros FC, jelen állás szerint nem tud elindulni az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 16:34

Nagy a bizonytalanság az NB II-ből kieső Békéscsabánál, egy kezdőcsapatnyi játékos távozhat

Labdarúgó NB II
2026.06.24. 13:45

Horváth Ferenc szerződését meghosszabbította az NB III-as Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 23:46

Pigniczki Krisztina: A munkában hiszek

Utánpótlássport
2026.06.19. 17:54

NB III: Vitelki Zoltán vette át Kondás Elemér helyét Tiszaújvárosban

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:58

Ismét NB III-as klubnál vállalt munkát Csizmadia Csaba

Labdarúgó NB II
2026.06.16. 11:54

NB III: pénzbüntetést kapott a Haladás az utolsó bajnoki után

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 19:05
Ezek is érdekelhetik