NB II: a Belgiumban is megforduló védő búcsút int Gyirmótnak

2015.06.22. 15:15
A Nemzeti Sport értesülései szerint távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győrtől Balog Zoltán.

A 37 esztendős védő pályafutása során megfordult a Békéscsabánál, a belga Royal Antwerpnél, a BVSC-nél, a Ceglédnél, a Ferencvárosnál, valamint a dán Viborgnál, majd 2012-ben a Fraditól az NB II-es Gyirmóthoz szerződött.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Balog három év után távozik a sárga-kékektől.

A védő a 2014–2015-ös idényben 28-szor húzta fel a gyirmótiak mezét a bajnokságban, ebből 19 alkalommal kezdőként lépett pályára.

A gyirmótiak emellett erősíteni is szeretnének, de az egyik kiszemelt, Koller Krisztián megszerzése jelen állás szerint nehézségekbe ütközik, mert a középpályást a Mezőkövesd is hívja és Mohl Dávid szerződtetésére sincs sok esély, mert ő meg Újpesten készül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL

Érkezők: Sebők Zsolt (Páfosz – Ciprus), Simon Attila (Wolfsberger AC – Ausztria)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Balogh Béla (PMFC), Djordje Kamber (Győri ETO), Koller Krisztián (Nyíregyháza), Koltai Tamás (Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Völgyi Dániel (Győri ETO)
Távozók: Balog Zoltán (?), Graszl Károly (Kisvárda), Kákonyi Dániel (Soroksár), Oross Márton (visszavonult – az ETO utánpótlásánál lesz edző)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Bobál Gergely (Bp. Honvéd, ?), Csemer Gyula (Bp. Honvéd, ?), Fejes János (Bp. Honvéd, ?), Kiss Máté (Győri ETO, ?), Paku Roland (Győri ETO, ?),
Távozhatnak: Cseri Tamás (érdeklődnek iránta: Kisvárda), Magasföldi József (érdeklődnek iránta: Kisvárda)
Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Novák Csanád duplája kevés volt a győzelemhez, a KBSC az utolsó percben mentett pontot Gyirmóton

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:02

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Megmaradt a gyirmótiak harmadosztályban szerzett lendülete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 11:46

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00