NB III: Újpest után Siófok - Kovács Zoltán lesz a sportigazgató

2015.06.22. 09:44
A legutóbb Újpesten dolgozó korábbi válogatott csatár, Kovács Zoltán lesz az NB II-ből kiesett Siófok sportigazgatója – tudta meg a Nemzeti Sport. A kinevezésnek azonban van egy feltétele...

Kovács Zoltán tavaly nyáron Diósgyőrből szerződött Újpestre, de a szezon közben távozott a lila-fehérektől. Mindkét klubnál sportigazgatóként dolgozott, és ugyanez lesz a megbízatása Siófokon is, ám csak akkor nevezik ki, ha a csapat az NB II-ben indulhat.

Kovács érkezése új korszak nyitányát is jelentheti. Kérdés, hogyan alakul majd a jövő az elmúlt idény során súlyos anyagi problémákkal küzdő klubnál, amely jobbik kiesőként akár a másodosztályú szereplésre is felkérést kaphat a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ). Siófokon erre számítanak, de ehhez rendezni kell a hátteret.

Ebben, mint azt már jeleztük a Vasas, illetve a Vasas Kubala Akadémia és az akadémia mögött álló György Tamás nyújthat segítséget a Siófoknak. Úgy tudjuk, hogy a fővárosi klubnál szoros szakmai együttműködést terveznének, ám ehhez arra van szükség, hogy a Balaton-partiak a másodosztályban szerepeljenek – minden ezen múlik...

 

 

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18

Az Újpest Tiszakécskére adta kölcsön a védőjét

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 14:14