NB II: két csatárt, egy védőt és egy kapust igazolt az Ajka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.16. 15:15
A Nemzeti Sport Online információi szerint négy játékossal megállapodott a labdarúgó NB II-ben szereplő FC Ajka vezetősége, így Olasz Dénes, Kovács Dániel, Kovács Gergő és Szabó Ádám a következő szezonban a bakonyi csapatot erősíti. Olasz és Kovács Dániel érkezését a klub honlapja is bejelentette.

A legutóbb Cegléden szereplő Kovács Dániel bal és jobb oldali támadóként is bevethető, míg a szintén csatár Olasz Dénes a Kaposvárt hagyta el a bakonyiak kedvéért. Kovács Dániel bal és jobb oldali támadóként is bevethető, míg a szintén csatár Olasz Dénes a Kaposvárt hagyta el a bakonyiak kedvéért.

A hátvédsorba a ZTE korábbi védője, az ajkai születésű Kovács Gergő jött, a Hévízről érkező Szabó Ádám pedig kapusposzton jelenthet erősítést.

Az ajkaiak tárgyalásban állnak a Videoton II két fiatal játékosával, Bognár Bencével és Dobsa Gergővel is, az ő sorsuk a közeljövőben dőlhet el.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AJKÁNÁL

Érkezők: Czirjék Zoltán (ZTE), Horváth Attila (Siófok), Kovács Dániel (szabadon igazolható, legutóbb Cegléd), Kovács Gergő (szabadon igazolható, legutóbb ZTE), Olasz Dénes (szabadon igazolható, legutóbb Kaposvár), Pavlitzky Balázs (Balatonfüred), Sándor István (szabadon igazolható, legutóbb Soroksár), Szabó Ádám (Hévíz)
Kölcsönbe érkezők: Vittman Ádám (ZTE), Zsirai Martin (Haladás)

Kölcsönből visszatérők: –

Az utánpótlásból felkerültek: –

Kiszemeltek: Bognár Bence (Videoton II), Dobsa Gergő (Videoton II), Pál Dávid (Vasas)
Távozók: Csordás Szabolcs (Cegléd), Köles János, Mihalecz Péter (befejezte a pályafutását), Németh László (Győri ETO?), Szabó Zsolt (Győri ETO), Tulipán Ákos (Budaörs)
Kölcsönbe távozók:
–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Asztalos Dávid (MTK), Pál Dávid (Vasas, ?), Varga Gábor (Haladás, ?)
Távozhatnak: –

 

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
22 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08