NB II: Romániából érkezhet középpályás a Szeged 2011-hez

2015.07.27. 13:41
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged 2011 utolsó felkészülési mérkőzésén pályára lépett az FC Bihortól érkező védekező középpályás, Áchim Ádám, aki hamarosan a csapat játékosa lesz – számolt be róla a delmagyar.hu.

„A román harmadik liga egyik csoportjának második helyezettje ellen reményt keltő játékot nyújtottunk úgy, hogy számtalanszor eltaláltuk a kapufát. Jól működik az a játékrendszer, amit Klausz László kitalált. Az átigazolási időszak augusztus 31-ig tart, addig még történhet változás a keretben, az FC Bihortól érkező védekező középpályás, Áchim Ádám pedig hamarosan a mi játékosunk lesz – mondta Tanács Attila, a csapat technikai igazgatója.Áchim Ádám pedig hamarosan a mi játékosunk lesz – mondta Tanács Attila, a csapat technikai igazgatója.

A keretből az utolsó felkészülési mérkőzésen sérülés miatt hiányzott Farkas Márk, aki az egyik edzésen meghúzódott, Germán Tamás pedig a térdműtétje után még a rehabilitációnál tart, így az első két fordulót kihagyja.

„Pontosan úgy alakult minden, ahogy terveztem. Jól dolgoztak a fiúk, többen is mondták, ilyen kemény felkészüléssel nem igazán találkoztak. A tesztek szerint kiváló fizikai állapotban várjuk a bajnoki rajtot, és a Sebes elleni mérkőzésen már láttam a frissességet is a játékosokon. Ők is láthatják, hogy alkalmasak arra a futballra, amit szeretnék a pályán viszontlátni – mondta a felkészülésről Klausz László vezetőedző.

Az NB II 1. fordulójában a Szeged 2011 szombaton 17.30-kor a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia létesítményében a Gyirmót FC Győrt látja vendégül.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-NÉL

Érkezők: Andorka Péter (Siófok, szabadon igazolhatóként), Balogh Miklós (Békéscsaba), Király Patrik (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Geiger Norbert (Dabas), Kovács Balázs (Gyula), Pászka Lóránd (Gyula)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Áchim Ádám (FC Bihor – Románia)

Távozók: Zseljko Belecsan (szerb, szabadon igazolható), Fitos László (Somos SE), Hegedűs Edvin (szabadon igazolható), Kéri Tamás (SZEOL), Manga Zsolt (Tatabánya), Máté Péter (szabadon igazolható), Szlobodan Markovics (szerb, szabadon igazolható), Polareczki Roland (szabadon igazolható), Szabó Csaba (Gyula), Zaharia Csaba (szabadon igazolható)

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:

Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
23 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28