NB III: Ázsia, Cigánd után újra Nyíregyháza jöhet
Beszámoltunk róla, hogy a szintén harmadosztályban szereplő Cigánd súlyos fegyelmezetlenség miatt szerződést bontott a játékossal, aki a nyáron Bangladesből érkezett a borsodiakhoz.Beszámoltunk róla, hogy a szintén harmadosztályban szereplő Cigánd súlyos fegyelmezetlenség miatt szerződést bontott a játékossal, aki a nyáron Bangladesből érkezett a borsodiakhoz.
A 23 éves Csorba Szabolcs a Nyíregyháza, az MTK, a Debrecen, és a Balmazújváros együttesében is futballozott korábban, idén februárban pedig Bangladesbe szerződött. Onnan a nyáron tért haza, elfogadva a Cigánd ajánlatát, de mindössze egy bajnoki mérkőzésen játszhatott, sőt a Somos SE elleni győztes találkozón egy félidő után le is cserélték.
A Cigánd három forduló után három győzelemmel a 3. helyen áll az NB III Keleti csoportjában, amelyet a Nyíregyháza vezet.

A Szpari követelése: ne tiltsák el Temesvári Attilát!

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják




