NB III: Sergio Aguero is Tatabányán folytatja

2015.09.01. 20:01
Tommaso Rocchi után újabb idegenlégiósok csatlakoznak a Tatabánya NB III-as labdarúgócsapatához.

Mint megírtuk, Massimiliano Caroletti, a Haladás korábbi marketingigazgatója és cége, az AGS-Sport 23 Kft. megvásárolta az NB III-ban szereplő Tatabánya 70 százalékos tulajdonrészét. Az új tulajdonos megerősítette Tommaso Rocchi érkezését, és említést tett a további erősítésekről is.

Ez alapján Tatabányán folytatja pályafutását Sergio Aguero (aki csak névrokona a Manchester City csatárának), a szintén argentin Emanuel Martínez (a Haladásban játszó Leandro Martínez testvére.), a spanyol Cristian Portilla, a Győrben is megforduló szerb Lazar Sztanisics, az olasz Andrea Montrucchio (a Juventus tartalékcsapatából érkezett kapus), Alexander Caputo (olasz jobbhátvéd) és Giordano Rocco (olasz támadó).

Két magyar is van az érkezők között: Vincze Viktor (Vincze István fia, a Videotonból érkezik kölcsönbe) és Csemer Gyula (a Honvédból érkezik kölcsönbe).

Az olasz edzői stábot Bruno Giordano vezeti, a másodedző az AC Milan és az olasz válogatott volt játékosa, Giampiero Maini lesz, míg Luca Guerra az erőnléti edzői feladatokat látja el.

Az olasz cégtől kapott információk szerint nagyságrendileg 1 millió eurónyi költségvetés áll az új tulajdonos rendelkezésére. A közeljövő eredményeitől függ, hogy ebből mennyit kell felhasználniuk, illetve mekkora összeget szükséges a továbbiakban befektetni, hogy a célokat elérjék. „Az AGS több privát és nemzetközi befektetőből áll, minél jobb eredményeket érünk el, annál több befektetésre lesz lehetőségünk” – áll a közleményben.

Az olasz tulajdonos azt is elmondta, hogy azonnal megkezdik a harcot a feljutásért, noha a Tatabánya az NB III első öt fordulójában csak egy pontot szerzett.Mint megírtuk, Massimiliano Caroletti, a Haladás korábbi marketingigazgatója és cége, az AGS-Sport 23 Kft. megvásárolta az NB III-ban szereplő Tatabánya 70 százalékos tulajdonrészét. Az új tulajdonos megerősítette Tommaso Rocchi érkezését, és említést tett a további erősítésekről is.

Ez alapján Tatabányán folytatja pályafutását Sergio Aguero (aki csak névrokona a Manchester City csatárának), a szintén argentin Emanuel Martínez (a Haladásban játszó Leandro Martínez testvére.), a spanyol Cristian Portilla, a Győrben is megforduló szerb Lazar Sztanisics, az olasz Andrea Montrucchio (a Juventus tartalékcsapatából érkezett kapus), Alexander Caputo (olasz jobbhátvéd) és Giordano Rocco (olasz támadó).

Két magyar is van az érkezők között: Vincze Viktor (Vincze István fia, a Videotonból érkezik kölcsönbe) és Csemer Gyula (a Honvédból érkezik kölcsönbe).

Az olasz edzői stábot Bruno Giordano vezeti, a másodedző az AC Milan és az olasz válogatott volt játékosa, Giampiero Maini lesz, míg Luca Guerra az erőnléti edzői feladatokat látja el.

Az olasz cégtől kapott információk szerint nagyságrendileg 1 millió eurónyi költségvetés áll az új tulajdonos rendelkezésére. A közeljövő eredményeitől függ, hogy ebből mennyit kell felhasználniuk, illetve mekkora összeget szükséges a továbbiakban befektetni, hogy a célokat elérjék. „Az AGS több privát és nemzetközi befektetőből áll, minél jobb eredményeket érünk el, annál több befektetésre lesz lehetőségünk” – áll a közleményben.

Az olasz tulajdonos azt is elmondta, hogy azonnal megkezdik a harcot a feljutásért, noha a Tatabánya az NB III első öt fordulójában csak egy pontot szerzett.

 

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18

32 évesen visszavonult a magyar bajnok labdarúgó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 21:11