NB II: az FTC-től távozó védő aláírt új klubjához – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.17. 12:11
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szigetszentmiklós a hivatalos Facebook-oldalán bejelentette, hogy szerződtette Hidvégi Sándort.

A 32 éves védő a Ferencváros játékosa volt, legutóbb kölcsönben az élvonalból kieső Dunaújvárosban futballozott. Szerződése júniusban lejárt a Fradinál, így szabadon igazolhatóvá vált, edzőmérkőzésen már fel is húzta az SZTK mezét. edzőmérkőzésen már fel is húzta az SZTK mezét.

Hidvégi a szezon végéig írt alá, így pályára léphet a Siófok elleni, 14.30-tól kezdődő találkozón az NB II 10. fordulójában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL

Érkezők: Haraszti Zsolt (Paks), Leandro de Almeida (Omonia – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Pintér Ádám (Levadiakosz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Radó András (Haladás),Cristian Ramírez (ecuadori, Fortuna Düsseldorf – Németország, kölcsön után végleg), Stanislav Sesták (szlovák, VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként)

Kölcsönbe érkezők: –

Kölcsönből visszatérők: Kunsági Roland (Mezőkövesd), Péter Antal (Soroksár)

Az utánpótlásból felkerültek: Dragóner Filip, Lakatos István, Nyéki Márk, Varga Ádám (profi szerződést kaptak)

Kiszemeltek: –

Távozók: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, nyíregyházi kölcsön után Haladás), Philipp Bönig (német, szabadon igazolható), Buzsáky Ákos (fél évet kihagy), Tomislav Havojic (horvát, szabadon igazolható), Hidvégi Sándor (dunaújvárosi kölcsön után SZTK), Stjepan Kukuruzovic (horvát, FC Vaduz – Liechtenstein*), Benjamin Lauth (német, szabadon igazolható), Lannert Bence (soroksári kölcsön után Pénzügyőr), David Mateos (spanyol, Orlando City – Egyesült Államok), Nagy Dániel (Würzburger Kicker – Németország), Péter Antal (soroksári kölcsön után Paks), Simita Gergő (soroksári kölcsön után Rákosmenti KSK), Somália (brazil, Toulouse – Franciaország), Tarczy Pál (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jack Tuijp (holland, helmondi kölcsön után FC Volendam – Hollandia), Ugrai Roland (Haladás)
Kölcsönbe távozók: Csilus Tamás (pápai kölcsön után Kisvárda), Korozmán Kevin (Soroksár), Pölöskei Péter (Vác – ismét kölcsönbe), Valencsik Ádám (Soroksár), Zsivóczky Péter (Soroksár)

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mateo Pavlovic (horvát, Werder Bremen – Németország)

Távozhatnak: –
* Az FC Vaduz liechtensteini csapat, de a svájci élvonalban szerepel.
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ SZTK-ERIMÁNÁL

Érkezők: Balázs Richárd(szabadon igazolható, legutóbb Békéscsaba), Czuczi Márton(szabadon igazolható, legutóbb Bp. Honvéd), Gulyás Máté(Veresegyház), Hidvégi Sándor (szabadon igazolható, legutóbb FTC (Dunaújváros kölcsön)), Illés Gyula(Siófok),Kovács János (Siófok), Lévai Norbert (Kecskemét), Nagy Olivér(szabadon igazolható, legutóbb Ceahlaul Piatra Neamt – Románia), Polyák Pál Kristóf (Kecskemét), Tóth Benjamin (Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:Bora György (Bp. Honvéd), Vólent Roland (Bp. Honvéd)

Kölcsönből visszatérők:–

Az utánpótlásból felkerültek:–

Kiszemeltek:

Távozók: Baranyi Sándor (Százhalombatta), Benkő Krisztián (Svédország), Fekete Ádám (Balmazújváros), Földi Máté (Taksony), Horváth László (Balmazújváros), Jasarevic Mahir (Mosonmagyaróvár), Kállai Norbert, Osváth Attila (Vasas), Pollák Zoltán (szabadon igazolható), Sós Márkó (Csepel), Weitner Ádám (Győri ETO)
Kölcsönbe távozók: Bonifert Péter (DTC-Select), Kornis Attila (DTC-Select), Mészáros László (DTC-Select), Sipos Bence (DTC-Select)
Kölcsönbőlvisszatérnekklubjukhoz:Ladányi Tibor(MTK), Tóth Ferenc(MTK)

Távozhatnak: –
Legfrissebb hírek

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
8 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
Tegnap, 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45