NB III: rutinos trénerben látják a megoldást az újoncnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.22. 13:16
A labdarúgó NB III Középcsoportjában szereplő Hódmezővásárhely elnöksége a gyenge szereplés miatt felbontotta a vezetőedző, Bódi Attila szerződését, akinek helyét a korábban többek között Orosházán és Szegeden is edzősködő Major László foglalja el – számolt be róla a szegedma.hu.

Bódi Attila irányításával a Hódmezővásárhely az előző szezonban veretlenül nyerte meg a Csongrád megyei I. osztályú bajnokságot, de az NB III-at rosszul kezdte, tizenkét fordulót követően 3 győzelemmel és 8 vereséggel csak a 15. helyen áll.

„Kedden keresett meg a Hódmezővásárhelyi FC elnöke, szerdán pedig igent mondtam – mondta az új tréner, Major László a szegedi oldalnak. – Úgy gondolom, hogy a korábbi években a KITE-Szegednél és Orosházán is eredményesen dolgoztam az NB II-ben, illetve NB III-ban, mindkét helyen nehéz körülmények között sikerült jól szerepelni. A csapat játékosainak 60-70 százalékát jól ismerem, de nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen az őszi szezonból hátralévő öt mérkőzésünket mind idegenben vívjuk meg, többek között az éllovas Kozármislenyhez is ellátogatunk. Saját magam elé azt az elvárást támasztom, hogy legalább 7-8 pontot szerezzünk, A célunk, hogy tavasszal felküzdjük magunkat a középmezőny elejére, azaz rövid távon stabilizáljuk az NB III-ban a vásárhelyi labdarúgást."

A vásárhelyiek vasárnap a még pont nélkül álló, sereghajtó Szekszárd otthonában lépnek először pályára Major László irányításával.

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Videó: ritka nagy gól az NB III-ból – a kezdőkörből talált be a bicskei játékos

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 09:07
Ezek is érdekelhetik