NB III: a szakmai igazgató lett az ETO megbízott edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.11.04. 11:15
Az NB III-as ETO FC Győr az őszi szezonból hátralévő három mérkőzésre Preszeller Tamást bízza meg a vezetőedzői feladatok ellátására.

A győri klub sajtóközleményéből az is kiderül, hogy az eddig szakmai igazgatóként dolgozó Preszeller Tamás megbízott vezetőedzőként való kinevezésére azért kerül sor, mivel a klub hosszú távú megoldást szeretne találni a vezetőedző személyére, és a kialakult helyzetben nem kívánt elhamarkodott döntést hozni. A bajnokság szünete viszont elegendő időt biztosít majd a klubvezetőség számára, hogy megtalálja a klub céljainak és elképzeléseinek leginkább megfelelő személyt a vezetőedzői teendők ellátására.

Németh Zoltán, a klub korábbi vezetőedzője és az ETO FC Győr vezetősége hétfőn közös megegyezéssel szerződést módosított azután, hogy a csapat négy, egymást követő mérkőzésen kapott ki. A korábbi vezetőedző játékosmegfigyelőként dolgozik tovább a klubnál.

Sajtóhírek szerint Hannich Péter és Szanyó Károly is a jelöltek között volt, illetve elképzelhető, hogy maradt is, csupán a megállapodás késik velük.

NB III, A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROSI TC II. 13 10 2 1 33–7 32
2. VIDEOTON FC II. 13 9 0 4 39–21 27
3. MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904 13 8 2 3 22–15 26
4. DOROGI FC 13 8 2 3 15–11 26
5. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 13 7 2 4 32–18 23
6. ETO FC GYŐR 13 7 2 4 29–19 23
7. DIÓSDI TC-SELECT 13 7 2 4 19–12 23
8. BKV ELŐRE 13 7 2 4 21–16 23
9. TARR ANDRÁSHIDA SC 13 6 3 4 23–16 21
10. ÉRDI VSE 13 6 2 5 23–18 20
11. III. KER. TVE 13 5 3 5 18–20 18
12. MTK BUDAPEST II. 14 5 2 7 16–23 17
13. TATABÁNYA FC 14 4 2 8 19–25 14
14. CSEPEL FC 14 2 3 9 14–37 9
15. SÁRVÁR FC 13 1 5 7 12–31 8
16. CSORNAI SE 13 1 1 11 10–31 4
17. BALATONFÜREDI FC 13 1 1 11 11–36 4

 

Legfrissebb hírek

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is a csapattal edzett

Európa-konferencialiga
6 órája

A Balatonban állva mutatta be új mezeit az NB III-as BFC Siófok

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:27

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

NB III: két korábbi játékosa vásárolta meg a Siófokot

Labdarúgó NB II
2026.08.06. 15:20

Vitális Milán megérkezett Athénba, szerdán alá is írhat az AEK-hoz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 22:17

„Ami az öltözőben történik, ott is marad" – az ETO FC edzője Vitálisról

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 22:10

Gyászos a hangulat az ETO-nál, egyelőre nincs kiút a gödörből

Európa-konferencialiga
2026.08.01. 11:36

Efraín Juárez szerint nem kell mindig a ziccerpassz és az erőlködés az ETO-tól

Európa-konferencialiga
2026.07.29. 17:22