NB III: játékosmegfigyelőként folytatja az eddigi győri edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.03. 11:23
Németh Zoltán már nem a sorozatban négy bajnoki vereséget szenvedő ETO FC Győr labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az NB III Nyugati csoportjában szereplő klubnál a Kisalföld megyei portál híre szerint az új vezetőedzőről még nem született megállapodás, a csapat edzéseit egyelőre Jäkl Antal vezeti.Kisalföld megyei portál híre szerint az új vezetőedzőről még nem született megállapodás, a csapat edzéseit egyelőre Jäkl Antal vezeti.

Drucskó Zoltán, a klub ügyvezetője tegnap elmondta: Németh Zoltán vezetőedzővel átbeszélték az őszi szereplést, és ennek eredményeként közös megegyezéssel szerződést módosítottak. Németh tegnaptól már nem az ETO vezetőedzője, de a bajnokság végéig a klub alkalmazásában marad, Sopron és környékének játékosmegfigyelője lesz.

Korábban a megyei oldal arról írt, az ETO legendás játékosa, a Rába ETO színeiben 231 meccsen 116 gólt jegyző, Magyar Kupát és két bajnoki címet is nyerő Hannich Péter válthatja Némethet.

Múlt héten Drucskó Zoltán arról beszélt, csalódást keltő a szereplésük, a jelek szerint nem mérték fel megfelelően a keretük, illetve az NB III-as mezőny erősségét. Azóta vasárnap a Puskás Akadémia II-től is 4–1es vereséget szenvedtek hazai pályán.

NB III, A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. FERENCVÁROSI TC II. 13 10 2 1 33–7 32
2. VIDEOTON FC II. 13 9 0 4 39–21 27
3. MOSONMAGYARÓVÁRI TE 1904 13 8 2 3 22–15 26
4. DOROGI FC 13 8 2 3 15–11 26
5. PUSKÁS AKADÉMIA FC II. 13 7 2 4 32–18 23
6. ETO FC GYŐR 13 7 2 4 29–19 23
7. DIÓSDI TC-SELECT 13 7 2 4 19–12 23
8. BKV ELŐRE 13 7 2 4 21–16 23
9. TARR ANDRÁSHIDA SC 13 6 3 4 23–16 21
10. ÉRDI VSE 13 6 2 5 23–18 20
11. III. KER. TVE 13 5 3 5 18–20 18
12. MTK BUDAPEST II. 14 5 2 7 16–23 17
13. TATABÁNYA FC 14 4 2 8 19–25 14
14. CSEPEL FC 14 2 3 9 14–37 9
15. SÁRVÁR FC 13 1 5 7 12–31 8
16. CSORNAI SE 13 1 1 11 10–31 4
17. BALATONFÜREDI FC 13 1 1 11 11–36 4
Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Borbély Balázs: Ez most fájó, de felkel a nap pénteken is...

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:08
Ezek is érdekelhetik