NB III: a továbbiakban már csak játékos lesz az exfradista védő

2015.12.03. 07:18
Biztosan új edzője lesz a labdarúgó NB III-ban szereplő Csornai SE-nek. A csapatot ősszel irányító Bognár Zsolt utánpótlásedző és játékos marad a klubnál. A Rába ETO korábbi válogatott középpályása, Hannich Péter lehet az új tréner, de ezt csak a jövő héten jelentik be.

Az utolsó, kieső helyen telel a Csorna az NB III Nyugati csoportban, így nem csoda, hogy hamarosan új edző irányítja az együttest – írja a kisalfold.hu.kisalfold.hu.

Bár az eddigi tréner, a korábbi élvonalbeli labdarúgó, a Ferencvárosban is megforduló Bognár Zsolt lelkiismeretesen végezte a feladatát, a jó eredmények elmaradtak. Csupán egyszer győzött, s egyszer ért el döntetlent, tizennégy alkalommal alulmaradt az újonc.

„Egyértelműen csalódás a teljesítményünk, főképp a helyezésünk, bár utánpótlásszinten azért van előrelépés – mondta Családi János, a csornai klub elnöke. – Az U17-es és U15-ös együttesünk is jobban szerepel, mint tavaly, s az U13-as és U11-es csapatainknak köszönhetően tovább nőtt Csornán a fiatal labdarúgóink száma. Úgy döntöttünk, Bognár Zsolt helyett új edző veszi át a felnőttcsapatot. Az érdemeit elismerve ő utánpótlásedző marad, s természetesen az NB III-ban játékosként is számolunk vele.”

A Kisalföld információi szerint az új csornai tréner Hannich Péter lehet. A Rába ETO korábbi válogatott középpályása edzőként több helyen – Pápán, Veszprémben, Mosonmagyaróváron és Gyirmóton – is dolgozott, s több éve már a Rába ETO élvonalbeli futsalegyüttesének sportigazgatója. Hannich Péter nemrég a jelenleg szintén NB III-ban szereplő ETO FC Győr lehetséges edzőjeként is szóba került, de végül Preszeller Tamás került a posztra.

„A jövő héten jelentjük be, ki irányítja a továbbiakban a csapatot. A télen a keretben is lesznek változások. Tervünk, hogy több labdarúgóval is megerősítsük az együttest, mert szeretnénk, ha kiharcolná a bennmaradást az NB III-ban” – tette hozzá Családi János.

 

 

Legfrissebb hírek

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
5 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
8 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
9 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53

A Ferencváros érettebb csapat benyomását keltette, mint a Milan – véli az olasz másodedző

Európa-liga
Tegnap, 17:38

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
Tegnap, 16:44

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
Tegnap, 15:43