NB II: Soroksáron folytatja az NB I kétszeres gólkirálya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.14. 16:24
A Nemzeti Sport Online információi szerint Mezőkövesdről Soroksárra szerződött Bajzát Péter, az NB I kétszeres gólkirálya, sőt a XXIII. kerületiek Szilágyi Péter személyében még egy támadót szerződtettek, és náluk futballozik tavasszal Kunsági Roland kapus is.

A 34 éves Bajzát, aki a 2006–2007-es, illetve a 2008–2009-es idényben a Győri ETO játékosaként letta legjobb gólszerző az élvonalban, mégsem szerepelhetett a válogatottban, felbontotta mezőkövesdi szerződését, így ingyen került az NB II sereghajtójához.

Bajzát Péter korábban a Győrön kívül játszott Debrecenben és Nyíregyházán is, míg legutóbb Mezőkövesden futballozott. Az NB I-ben összesen 281 meccsen 117 gólt szerzett, de az NB II-ben is több mint 60 alkalommal volt eredményes.

Bajzáttal együtt egy másik, az előző tavaszt Mezőkövesden töltő játékos érkezett Soroksárra, Kunsági Roland a Ferencváros kölcsönjátékosaként folytatja tavasszal a fővárosi csapatnál. A 25 esztendős kapus a Honvédban kezdte pályafutását, majd a Ferencvárosban egy alkalommal az NB I-ben is pályára léphetett.

A Soroksár az NB I-ből is igazolt, a Békéscsabától érkező Szilágyi Péter is aláírt. A 27 éves csatár 59 alkalommal lépett pályára az élvonalban, és 7 gólt szerzett. A Debrecennel háromszor nyert magyar bajnokságot, egy ízben pedig a kupában is az élen végzett.

Bajzát és Szilágyi szabadon igazolhatóként érkezett a Soroksárhoz, és mindketten 2017. június 30-ig írtak alá.

Az NSO értesüléseit időközben a soroksári klub is megerősítette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők:
Bajzát Péter (szabadon igazolható, legutóbb Mezőkövesd), Fejes János (Bp. Honvéd), Szilágyi Péter (Békéscsaba)
Kölcsönbe érkezők: Csilus Ádám (FTC), Haris Attila (FTC), Kunsági Roland (FTC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek:
Popov Patrik (FTC)
Távozók: Tóbiás Zsolt (ESMTK)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kapacina Valér (Bp. Honvéd, onnan Soproni VSE)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:Szenes Bence

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők:
Mihai Nicorec
(román-magyar, Farul Constanta – Románia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Fröhlich Roland (Paks), Horváth Tamás (Videoton), Orosz Márk (Dunaújváros), Szekeres Adrián (Videoton), Tóth Bence (Szolnoki MÁV, szabadon igazolható)
Távozók
:
Bajzát Péter (Soroksár), Takács Péter (Békéscsaba)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Máté János (érdeklődnek iránta: Vasas), Ribánszki László

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
21 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
22 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik