NB III: a Nyíregyháza nem kötött szerződést a Fradi-kapussal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.01.15. 15:54
A labdarúgó NB III Keleti csoportját vezető Nyíregyháza Spartacus a hivatalos honlapján bejelentette, hogy mégsem kötött szerződést a Ferencváros szabadon igazolható kapusával, Kurucz Péterrel.

A nyiregyhazaspartacus.hu beszámolójából továbbá kiderül, hogy Szalai Vilmossal viszont közel a megegyezés, Szécsi Márk pedig hamarosan alá is írhat.

A klub elképzelhetőnek tartja, hogy egy korábbi élvonalbeli támadó érkezik, illetve a gárda korábbi játékosát, Juraj Halenárt is szeretné újra a keretben tudni. A csapat szombaton 10 órától a Sényő ellen felkészülési mérkőzést játszik Örökösföldön – olvasható a nyíregyháziak honlapján.

A klub elképzelhetőnek tartja, hogy egy korábbi élvonalbeli támadó érkezik, illetve a gárda korábbi játékosát, Juraj Halenárt is szeretné újra a keretben tudni. A csapat szombaton 10 órától a Sényő ellen felkészülési mérkőzést játszik Örökösföldön – olvasható a nyíregyháziak honlapján.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők: –
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba), ifj. Sándor Tamás (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Nemanja Mladenovics (szerb, FK Metalac Gornji Milanovac – Szerbia, próbajáték)
Távozók: Balogh Norbert (US Palermo – Olaszország), Zsidai László (Puskás FC)
Kölcsönbe távozók: Geoffrey Castillion (holland, Puskás FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szécsi Márk (Nyíregyháza)

 

Legfrissebb hírek

NB III: kiütötte a Haladás a Pápát, belefutott a késbe az Eger

Labdarúgó NB II
2 órája

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:42

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56