NB III: Pintér Attila és Marco Rossi kiszemeltje még nem tudja, hol folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.04. 09:16
Wittrédi Dávid, a labdarúgó NB III-ban szereplő Kozármisleny játékosa elmondta, tud az élvonalbeli Budapest Honvéd és a másodosztályú Mezőkövesd érdeklődéséről, de még nem döntött jövőjével kapcsolatban.

Mint ismert, a Nemzeti Sport Online információi szerint Pintér Attila, az NB II-es Mezőkövesd új vezetőedzője szerződtetné Wittrédi Dávidot.

„A hír igaz, valóban kerestek a Mezőkövesdtől – idézi a bama.hu Wittrédi Dávidot. – Pontosabban Pintér Attila hívott, nem is egyszer, többször. Tényleg nagyon szeretné, ha hozzájuk szerződnék.”

Németh Zsolt, az NB III-ban listavezető Kozármisleny vezetőedzője korábban a Nemzeti Sportnak elmondta, Wittrédiért a Honvéd is érdeklődik.

„Egyelőre nem tudom eldönteni, mi legyen. Mindkét csapat nagyon szimpatikus, nehéz helyzetben vagyok. De minél előbb határoznom kell, mert ez lenne jó számomra, és persze a Kozármisleny számára is” – tette hozzá a pécsi születésű támadó, aki az ősszel 15 bajnoki találkozón 11-szer talált be az NB III Középcsoportjában.

A 28 éves játékos a PMFC-ben kezdte profi pályafutását, 2011-ben került először Kozármislenybe, majd egy idény után visszatért a pécsiekhez. A 2014–2015-ös szezonban a DVSC-hez igazolt, ám a szezon végén távozott, s visszatért Kozármislenybe.

Az NB I-ben 2007 tavaszán mutatkozott be, összesen 69 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára. A másodosztályban 97 meccsen játszott.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
2 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tapasztalt Bundesliga-középpályás érkezik Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:31

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20
Ezek is érdekelhetik