Győr: Storck régi ismerőssel találkozott és ígéretet tett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.26. 19:14
Győrbe látogatott Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A német szakember látogatása során megtekintette a Fehér Miklós Gimnáziumot és az ETO Parkot is, találkozott egy régi ismerősével, majd elégedetten nyilatkozott a körülményekről.

A magyar válogatott szövetségi kapitányát Bolla Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség elnöke és Drucskó Zoltán, az ETO ügyvezetője köszöntötte az ETO Parkban – írja a kisalfold.hu.Bolla Péter, a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség elnöke és Drucskó Zoltán, az ETO ügyvezetője köszöntötte az ETO Parkban – írja a kisalfold.hu.

Storck széles mosollyal, régi ismerősként köszöntötte Zsiray Lászlót, a futsalklub nemzetközi igazgatóját, aki ezúttal tolmácsként segített a megbeszélésen.

„Tizenkilenc év után találkoztunk újra. Amikor Lisztes Krisztián a segítségünkkel Stuttgartba szerződött, Bernd Storck volt a csapat másodedzője. Annak idején többször repültünk együtt Budapestre a Ferencvároshoz” – emlékezett vissza Zsiray.

„Nagyon jó hangulatú megbeszélésen vettünk részt” – mondta Bolla Péter.

Storck úgy nyilatkozott, a klub és a város is megérdemli, hogy a győri csapat rövid időn belül visszatérjen a magyar labdarúgás élvonalába. A német szakember az ETO következő hazai mérkőzése idején nem tartózkodik majd Magyarországon, de magával vitte a csapat tavaszi menetrendjét, és megígérte, hogy a tavaszi szezonban mindenképpen ellátogat az együttes egyik hazai találkozójára.

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

Boros Adrián és Erdélyi Tamás vb-bronzérmes Győrben

Kajak-kenu
2025.09.07. 15:33

Magyar ezüst- és bronzérem női K–2-ben a győri maratoni vb-n

Kajak-kenu
2025.09.07. 12:55

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Bragato Giada aranyérmes a győri vb-n!

Kajak-kenu
2025.09.06. 12:50

Tizenegy érem az utánpótlás- és parasportolók pénteki mérlege Győrben

Kajak-kenu
2025.09.05. 18:14

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17
Ezek is érdekelhetik