Csepel: már 6000 jegy elkelt a Fradi II elleni meccsre!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.11. 16:47
A csepeli klub bejelentette, hogy péntekig már 6000 belépőjegy elkelt a Csepel–Ferencváros II NB III-as bajnoki labdarúgó-mérkőzésre, amely vasárnap 14.30-kor kezdődik a Béke téren.

A kiemelkedő érdeklődés oka, hogy a Ferencváros szurkolóinak ama szervezett része, amely nem támogatja a klub vezetőségének lépéseit – a tiltakozás elsősorban a beléptetésre, a nevezetes vénaszkennerre irányul –, a közösségi médiában részvételre buzdít.

A Csepel FC vezetősége kéri a szurkolókat, hogy a megszokottnál korábban, de legalább egy órával a kezdés előtt érjenek ki a pályára, mert a beléptetés a szokásosnál lényegesen hosszabb időt vesz igénybe.

A csepeli szurkolók a szokásos, játékoskijárónál lévő szektorban, illetve a mellette lévő, edzőpályák felé eső szektorban foglalhatnak helyet, a ferencvárosiak a régi főbejáraton jöhetnek be, és tölthetik meg a többi szektort.

A stadion előtti utca le lesz zárva – olvasható a csepeli klub honlapján.

A Ferencváros II az első, a Csepel a 14. helyen áll az NB III Nyugati csoportjában. A két csapat augusztusi bajnokiját a zöld-fehérek nyerték meg 4–1-re.

Legfrissebb hírek

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
1 órája

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
4 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
8 órája

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
10 órája

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
11 órája

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
12 órája

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
Tegnap, 19:27

A Ferencváros az Európa-liga-forduló csapata a szurkolóknál

Európa-liga
Tegnap, 17:53