NB III: Véber György távozik a Rákosmentétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.20. 13:18
A labdarúgó NB III-ban szereplő Rákosmente KSK vezetősége és Véber György vezetőedző a mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontott – számolt be róla a klub honlapja.

Véber György az ötödik forduló után vette át a budapesti csapat irányítását, de az már most látszik, hogy az együttes nem tudja teljesíteni a célkitűzést, a feljutást, hiszen az RKSK az NB III Keleti csoportjának 7. helyén áll 40 ponttal, lemaradása 12 pont a feljutást érő pozícióban álló Cigánddal szemben. A tréner irányításával a Rákosmente 9-szer győzött, 5-ször ikszelt és 6-szor kikapott.Véber György az ötödik forduló után vette át a budapesti csapat irányítását, de az már most látszik, hogy az együttes nem tudja teljesíteni a célkitűzést, a feljutást, hiszen az RKSK az NB III Keleti csoportjának 7. helyén áll 40 ponttal, lemaradása 12 pont a feljutást érő pozícióban álló Cigánddal szemben. A tréner irányításával a Rákosmente 9-szer győzött, 5-ször ikszelt és 6-szor kikapott.

Érdekesség, hogy a korábban Pápán és Mezőkövesden is edzősködő Vébernek az RKSK már a második NB III-as csapata volt a 2015–2016-os szezonban. Az első öt fordulót az újonc Somos vezetőedzőjeként töltötte, de az RKSK hívására nem tudott nemet mondani.

A Nemzeti Sport Online úgy tudja, hogy az FTC, az Újpest és a Pápa volt kapusa, az RKSK-nál kapusként és szakmai igazgatóként tevékenykedő Szűcs Lajos irányítja a csapatot ideiglenesen, a vezetők dolgoznak a végleges megoldáson.

Az RKSK az előző fordulóban 4–1-re kikapott a DVTK II-től idegenben. Az együttes vasárnap 11 órától az Újpest II-nél vendégszerepel.

Ez már a harmadik edzőváltás volt a héten az NB III-ban, hétfőn Jászberényben Igor Nicsenkónak köszönték meg a munkát, míg Szekszárdról Nagy Tamás távozott.

 

Legfrissebb hírek

NB III: a Gyula a Kispest-Honvéd II ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Labdarúgó NB II
16 órája

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

Még a harmadik fordulónak sincs vége, máris itt a Serie A első edzőváltása

Olasz labdarúgás
2026.09.07. 07:45

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49