NB II: a Viditől és a Puskás Akadémiától is igazol a Csákvár

2016.06.29. 13:42
Újabb játékosokkal egyezett meg a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár vezetősége. A klubnál folytatja a pályafutását a Videoton II-t elhagyó Kiprich Dániel, a Puskás Akadémiától egyaránt kölcsönbe érkező Damásdi Alex, Erdei András és Mészáros Dávid, valamint a legutóbb Dunaújvárosban futballozó Dániel Csaba is – számolt be róla a klub honlapja.

Ahogy azt Toldi Gábor csákvári vezetőedző eltervezte, már a felkészülés első hetében a csapattal készülnek azok az új játékosok, akik szerződést kapnak a klubtól a következő idényre.

„Eddig hat új fiú érkezéséről számolhatok be – mondta a klub honlapján Hegedűs Ferenc technikai vezető. – Azt már korábban bejelentettük, hogy megegyeztünk Vallejos Dominiquével, aki az előző szezonban a BKV Előre, illetve a Videoton II színeiben 29 NB III-as meccsen lépett pályára és négy gólt szerzett. Szintén nálunk folytatja a pályafutását a 22 éves Kiprich Dániel, aki legutóbb ugyancsak a székesfehérváriaknál játszott. Három fiatal érkezett a Puskás Akadémiától: a 19 éves, az NB III-ban 9 gólt szerző Damásdi Alex, a hasonló korú Erdei András, valamint a 20 éves Mészáros Dávid egy évig kölcsönben erősíti csapatunkat. Elfogadta ajánlatunkat a tavasszal Dunaújvárosban védő 21 éves kapus, Dániel Csaba is. Bár nem számít új szerzeménynek – hiszen az előző idényt már nálunk töltötte –, de újra megkaptuk kölcsönbe a felcsútiaktól Pintér Bencét."

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők:
Dániel Csaba (Dunaújváros), Horváth Roland (ZTE, szabadon igazolhatóként), Kiprich Dániel (Videoton II), Oldal Tibor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg), Molnár Tibor (Puskás Akadémia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Damásdi Alex (Puskás Akadémia), Erdei András (Puskás Akadémia), Mészáros Dávid (Puskás Akadémia), Pintér Bence (Puskás Akadémia, ismét kölcsönbe), Vallejos Dominique (Videoton II)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Székely György (Paks)
Távozók: Gróf Dávid (Bp. Honvéd), Karacs Roland (szabadon igazolható), Molnár Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Fényes Szabolcs (Puskás Akadémia), Makrai Gábor (Puskás Akadémia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Kovács Attila, Racskó Roland (ZTE)

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
20 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15