NB II: Szalai László lett a Puskás Akadémia utánpótlás szakmai igazgatója

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.01. 15:02
A labdarúgó NB II-ben szereplő Puskás Akadémia a klub honlapján bejelentette, Szalai László lett az utánpótlásért felelős szakmai igazgató.

Szalai korábban az MTK és a Honvéd utánpótlásának vezetőjeként is dolgozott, az utóbbi években az MLSZ edzőképző központjának igazgatója volt.

„Vonzó a feladat, érdekes lesz egy kialakult életbe egy-két újítást behozni, de nem felforgatni akarom az akadémiát” – nyilatkozta a klub honlapjának Szalai, aki tagja marad az UEFA szakmai csoportjának, így július 11-től 24-ig a németországi U19-es Európa-bajnokság döntőjén is dolgozik.

„Vonzó a feladat, érdekes lesz egy kialakult életbe egy-két újítást behozni, de nem felforgatni akarom az akadémiát” – nyilatkozta a klub honlapjának Szalai, aki tagja marad az UEFA szakmai csoportjának, így július 11-től 24-ig a németországi U19-es Európa-bajnokság döntőjén is dolgozik.

Felvetődik a kérdés, Szalai megtartja-e pozícióját a Magyar Labdarúgó-szövetség Edzőképző Központjának igazgatójaként. A Nemzeti Sport Online megkeresésére az MLSZ úgy reagált, egyelőre nem tud ezzel kapcsolatban tájékoztatást adni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt
(szabadon igazolható, legutóbb Szolnok), Gőcze Gergő (szabadon igazolható, legutóbb Ajka), Heffler Tibor (Videoton), Molnár Csaba (Csákvár), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton), Fényes Szabolcs (Csákvár), Hudák Martin (Békéscsaba), Lencse László (Újpest), Makrai Gábor (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár), Tischler Patrik (Videoton), Tóth László (Mezőkövesd), Zima Ádám (Újbuda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lipcsei Ádám, Óvári Zsolt, Péter Bence, Szabó Bence, Tóth Balázs, Tóth Bence
Kiszemeltek: –
Távozók: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia), Molnár Tibor (Csákvár, kölcsön után végleg), Oldal Tibor (Csákvár, kölcsön után végleg), Tóth László (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Damásdi Alex
(Csákvár), Erdei András (Csákvár), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Mészáros Dávid (Csákvár), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Mezőkövesd), Pintér Bence (Csákvár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Vjacseszlav Csurko (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna), Filip Pajovics (szerb, Videoton), Zsótér Donát (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Braniszlav Danilovics (szerb, ?), Fiola Attila (érdeklődnek iránta: FTC, Hertha – Németország), Lencse László (Mezőkövesd?)

Legfrissebb hírek

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35

Nívós ellenfelekkel készült a bajnoki rajtra a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 10:40

Pinezits Máté: Zavar, hogy a butaságunkkal megajándékoztuk az ellenfelet

Labdarúgó NB I
2026.08.08. 09:01

Az MTK újra kétgólos hátrányból egyenlített, de a Puskás Akadémiáé lett a három pont

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 19:28

Kerezsi Zalán: Szeretek gólt szerezni, élvezem, ha csatár lehetek

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:30

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Már nem hibátlan a Puskás Akadémia – két góllal kikapott otthon a Kisvárdától

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 21:51

A Fradi öt éve nem látott pocsék rajt után a Vasas ellen javítana

Labdarúgó NB I
2026.07.31. 13:30