NB II: rutinos és fiatal középpályás is érkezett Vácra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.13. 17:55
Gulyás Máté és Mátyás Zsolt személyében két középpályás érkezett a labdarúgó NB II-ben szereplő Váchoz – számolt be róla a klub honlapja.

A 28 esztendős Gulyás Mátét nem kell bemutatni a váci szurkolóknak, hiszen a középpályás – amellett, hogy az együttes pályaedzőjének, Gulyás Gábornak a testvére – korábban két évig már erősítette a váciakat. A labdarúgó az SZTK-Erimában futballozott az előző szezonban.Gulyás Mátét nem kell bemutatni a váci szurkolóknak, hiszen a középpályás – amellett, hogy az együttes pályaedzőjének, Gulyás Gábornak a testvére – korábban két évig már erősítette a váciakat. A labdarúgó az SZTK-Erimában futballozott az előző szezonban.

A bal szélső középpályásposzton bevethető Mátyás Zsolt a „fiatalszabálynak" is megfelel, hiszen 1996-ban született. A futballista a Budapest Honvéd akadémiájáról egy évre kölcsönbe került Vácra.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők:
Kákonyi Dániel (Soroksár), Gulyás Máté (szabadon igazolható, legutóbb SZTK-Erima), Nagy Richárd (Dorogi FC), Szenes Bence (FTC II)
Kölcsönbe érkezők: Mátyás Zsolt (Bp. Honvéd-MFA), Tóth Ferenc (MTK, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők: Farkas Péter (Dunaharaszti)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Halasi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Sopron)
Távozók: Benkó Bence (szabadon igazolható), Czirjék Zoltán (szabadon igazolható), Csirszki Martin (szabadon igazolható), Kószás Krisztián (szabadon igazolható, Mosonmagyaróvár), Magos Mátyás (szabadon igazolható), Palásthy Dávid (Soroksár), Tányéros Gergő (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Németh Gábor (Érd), Pallagi Botond (Érd, kölcsön után ismét kölcsönbe), Rácz Márk (Gödöllő, kölcsön után ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tóth Barna (Budapest Honvéd)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Pölöskei Péter (Budafok-Újbuda)

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik