Megyei foci: 8 gólt szerzett a Pápa és továbbra is hibátlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 13:27
A Pápa és a Kecskemét labdarúgócsapata a 2014–2015-es idényben még az NB I-ben szerepelt, ám licencproblémák miatt az előző szezontól kezdve már csak a megyei bajnokságban indulhattak. A 2015–16-os kiírásban nem sikerült kiharcolniuk a feljutást az NB III-ba, de az új idényt imponálóan kezdték megyéjük pontvadászatában, hiszen mindkét együttes hibátlan mérleggel rendelkezik. Sőt, a hétvégén a Pápa nyolc gólt vágott az Ugod vendégeként.

A Veszprém megye I. osztályú bajnokságban hibátlan mérleggel rendelkezik a Pápai Perutz FC, amely a hétvégi fordulóban Ugodon győzött 8–0-ra. Marton Miklós együttesében Venczel Zoltán ebben az idényben is termeli a gólokat, az Ugod ellen négyet vágott, így 15 (!) találatával vezeti a csoport góllövőlistáját. A pápaiaknak egyébként ez már a második nyolcgólos sikerük volt a most futó bajnokságban.Pápai Perutz FC, amely a hétvégi fordulóban Ugodon győzött 8–0-ra. Marton Miklós együttesében Venczel Zoltán ebben az idényben is termeli a gólokat, az Ugod ellen négyet vágott, így 15 (!) találatával vezeti a csoport góllövőlistáját. A pápaiaknak egyébként ez már a második nyolcgólos sikerük volt a most futó bajnokságban.

A Bács-Kiskun megyei I. osztályban a Kecskeméti LC remekel, Némedi Norbert együttese a hétvégén Soltvadkerten győzött 5–0-ra, és szintén pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot. A Soltvadkert ellen a csapathoz nemrégiben visszatérő Eugene Salami két gólt szerzett. A kecskemétiek idei rekordja egyébként egy tizenegy gólos siker, amelyet még augusztusban az Akasztó ellen értek el.

BÁCS-KISKUN MEGYEI I. OSZTÁLY
7. FORDULÓ

Soltvadkert–Kecskeméti LC 0–5
Az élmezőny állása: 1. Kecskemét 21 pont 2. Tiszakécske 16, 3. Bácsalmás 15.

VESZPRÉM MEGYEI OSZTÁLY
7. FORDULÓ
UgodPápai Perutz 0–8
A végeredmény: 1. Pápa 21 pont, 2. Balatonfüred 19, 3. Úrkút 18.

Legfrissebb hírek

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24
Ezek is érdekelhetik