NB I: Fájó szívvel hagyom itt Mezőkövesdet – Pintér Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.01. 16:59
null
Pintér Attila és a mezőkövesdi játékosok gólöröme a Videoton ellen (Fotó: Földi Imre)
Pintér Attila reméli, hogy a következő szezonban az élvonalban találkozik a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia FC – többek között ez is kiderül abból az interjúból, amelyet a Mezőkövesd Zsóry hivatalos honlapja készített a csapatot egy évig irányító, decemberben Felcsútra átigazoló vezetőedzővel.

 

„Amikor Mezőkövesdre kerültem, éreztem, az a cél, hogy a csapat újból első osztályú legyen, nem lehet más a cél a Puskás FC-nél sem” – fogalmazott Pintér Attila, aki csapatmunkának tekinti az NB I-es tabella ötödik helyén álló mezőkövesdiekkel elért sikereit.

„A közös munka akkor eredményes, ha mindenki a saját feladatát csinálja profi módon, és nem szól bele a másik munkájába – jellemezte a mezőkövesdi időszakot a városban az elmúlt év emberének megválasztott Pintér. – Itt ez történt, mindenki tette a lehetőségekhez képest a dolgát. Az eredménynek, ha valaki dolgozik, tesz érte, mindent elkövet a sikerért, előbb-utóbb meg kell jönnie. Örülök, hogy 2016-ban kétszer is jött a siker, hiszen az NB II-ből sikerült feljönni, decemberben pedig olyan helyen áll a csapat, hogy történetének legjobb eredményével hagyom itt. Fájó szívvel hagyom itt Mezőkövesdet.”

Mint ismert, Pintér az NB I őszi idénye után lett az NB II-es Puskás Akadémia FC vezetőedzője (utódja Mezőkövesden Tomiszlav Szivics).

„Ahogy megállapodtam velük, elkezdtem nézni a mérkőzéseket, mik azok a problémák, amelyeken javítanunk kell. Megpróbáltam kielemezni, s január negyedikéig még többször megnézek majdnem minden meccset, hogy tiszta képet kapjak arról, mik azok a támadásbeli és védekezésbeli problémák, amelyek javítására a felkészülési programban minél több időt és energiát kell fordítanunk, hogy minél erősebbek, sikeresebbek legyünk.”

A Puskás Akadémia a tabella első helyén várja az NB II tavaszi rajtját.

Legfrissebb hírek

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

Magyar Zsolt a több játéklehetőség reményében írt alá a Csíkszeredához

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 07:01

A Puskás Akadémia középpályása a Csíkszeredánál folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 15:37

Újpest: Markgráf Ákos orvosi vizsgálaton vett részt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 12:40

Az Újpest bejelentette Szappanos Péter szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 16:34

NB II: a Mezőkövesd és a Szeged is harmadosztályú gólkirállyal erősített

Labdarúgó NB II
2026.06.19. 07:07

NB I: hosszabbítás Felcsúton és Kispesten is

Labdarúgó NB I
2026.06.18. 07:38

Megvan Csertői Aurél utódja az NB II-es Mezőkövesdnél – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.18. 05:52
Ezek is érdekelhetik