NB II: mégis megszerezte a ZTE a Csákvár gólvágóját

2017.01.26. 11:02
Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy a labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár nem adja el senkinek házi gólkirályát, a nyolcgólos Paudits Patrikot, végül a szintén másodosztályú ZTE ajánlatának a játékos nem tudott nemet mondani, a klub pedig úgy döntött, hogy mégis elengedi – számolt be róla a csákváriak honlapja.

 

Az őszi idényben nyolc gólig jutó csákvári támadót, Paudits Patrikot több élvonalbeli, illetve NB II-es élcsapat is megkörnyékezte. Bár Horváth Roland távozása után a csákváriak mindenképpen meg akarták tartani az élő szerződéssel rendelkező házi gólkirályt, végül mégis elengedték.

„Az az igazság, olyan ajánlatokkal bombázták Pauditsot, mellyel mi nem tudunk, de nem is akarunk vetekedni – mondta a klub honlapján a klub tulajdonosa, Nagy Sándor. – Csatárunk végül eljutott odáig, hogy mindenáron menni szeretett volna. Mi pedig, ahogy eddig, úgy most sem akartuk megnehezíteni tehetségeink dolgát, s miként annak idején Gajdos Zsolt, Horváth Roland vagy Makrai Gábor esetében is, nem állunk boldogulása útjába. Kis klub vagyunk, igyekszünk úgy felépíteni tehetségeinket, hogy felfigyeljenek rájuk a tehetősebb, nagy múltú gárdák. Mivel mindenben megegyeztünk a Zalaegerszegi TE-vel, Paudits Patrik mától már a zalai kék-fehérekkel készül a tavaszi folytatásra.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Fényes Szabolcs
(Puskás Akadémia), Molnár Csaba (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: Lipcsel Ádám (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Horváth Roland (Budaörs), Paudits Patrik (ZTE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Damásdi Alex (Puskás Akadémia II), Erdei András (Puskás Akadémia II), Péter Bence (Puskás Akadémia II)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk Póti Krisztián

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE-NÉL
Érkezők: Paudits Patrik
(ZTE)
Kölcsönbe érkezők:Angyal Zsolt (Haladás), Polényi Gábor (Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérők: Fujsz Richárd (Hévíz)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csóka Dániel
Kiszemeltek: Németh László (SZEOL, próbajáték)
Távozók: Szalkai Róbert (Ceglédi VSE), Szakály Attila (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Bailo Dávid (Kozármisleny), Alexis-Anatolis Sundas, Villám Balázs (Bp. Honvéd – próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15