NB II: a Real Madrid volt edzője a Puskás Akadémiát dicséri

2017.02.10. 10:53
Mint arról beszámoltunk, az NB II-ben listavezető Puskás Akadémia szerdai felkészülési mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott a kínai Hopej China Fortune együttesével, melynek vezetőedzője a korábban a Villarrealt, a Real Madridot, a Málagát és a Manchester Cityt is irányító Manuel Pellegrini. A chilei szakember a meccs után a felcsúti labdarúgóklub hivatalos honlapján osztotta meg tapasztalatait.

„Úgy vélem, mindkét együttes számára hasznos összecsapás volt. Még csak az előszezonban tartunk, most kezdtük el a munkát. A Puskás Akadémia is ugyanúgy az építkezés fázisában jár, ennek ellenére nagyon jó kis meccset vívtunk” – mondta Manuel Pellegrini a pfla.hu-nak.„Úgy vélem, mindkét együttes számára hasznos összecsapás volt. Még csak az előszezonban tartunk, most kezdtük el a munkát. A Puskás Akadémia is ugyanúgy az építkezés fázisában jár, ennek ellenére nagyon jó kis meccset vívtunk” – mondta Manuel Pellegrini a pfla.hu-nak.

„Nagyon jó csapat, megnéztem két-három találkozóját, két nappal ezelőtt a Peking Kuoan elleni mérkőzését pedig a helyszínen tekintettem meg. Mint mondtam, kitűnő gárdának tartom a Puskás Akadémiát” – vélekedett a Real Madrid és a Manchester City korábbi vezetőedzője.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Hopej China Fortune (kínai)–Puskás Akadémia FC 1–1
(1–1)
Marbella.
Puskás Akadémia: Hegedüs L. – Csilus Á., Vanczák, Hegedűs J., Forró – Gyömbér – Prosser, Márkvárt, Sándor Gy., Szatmári L. – Lencse. Csereként pályára lépett: Pogacsics, Heffler T., Tar, Tóth Bence, Spandler, Szakály P., Nagy Zs., Óvári, Tischler.
Gólszerző: Aloisio, ill. Prosser

Legfrissebb hírek

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
9 órája

A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:29

Szó sincs a Honvédról, a Csákvár továbbra is a Puskás Akadémia fiókcsapataként szerepel

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 18:35

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 19:46

Konferenciát tartottak az erőfejlesztés, a rehabilitáció és az adatelemzés aktuális kérdéseiről

Minden más foci
2026.05.20. 10:51

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

A Szparinál van motiváció; a Puskás Akadémia–MTK meccsen többen búcsúzhatnak

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 10:49

Vb-felkészülés: két harmadon át gólt sem kapott Kanadától a magyar hokiválogatott

Jégkorong
2026.05.13. 21:10
Ezek is érdekelhetik