NB III: 265 millió forintból újul meg a stadion

Vágólapra másolva!
2017.03.29. 12:40
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában 13. helyen álló Putnok FC „albérletben”, Múcsonyban játssza a hazai mérkőzéseit, mert megkezdődtek a felújítási munkálatok a Várady Béla Sportközpontban.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a stadionfelújítási tartalékkeretéből biztosított 265 millió forintot a putnoki létesítmény fejlesztésére. Az NB III-as együttes erre a néhány hónapra kénytelen albérletbe vonulni, a felnőttmérkőzéseket a tavaszi idényben a múcsonyi pályán rendezi meg – számolt be róla a boon.hu.

„A beruházás egyik legfontosabb szegmense a küzdőteret érinti, amelyet nagyobb méretűre bővítenek, dréncsövekkel és automata locsolóberendezéssel látnak el – mondta Tamás Barnabás, Putnok polgármestere. – A kapuk könnyedén cserélhetőek lesznek, és labdafogó hálóval is ellátják a pályát. Ugyancsak lényeges, hogy a vasút felőli, déli lelátórész teljes egészében megújul. Nyolcszáz ülőhelyet alakítanak ki ezen az oldalon, amely végig fedett lesz, tehát a drukkerek rossz időben sem áznak meg.”

„Nagyon örülök, hogy már megkezdődött a munka, amely előreláthatólag augusztusban befejeződik – folytatta Putnok polgármestere. – Már szedik fel a pályát, ötvencentis talajcsere történik ezekben a hetekben. A dréncsőrendszernek köszönhetően az esővíz sem vész kárba, a locsolásnál újra tudjuk hasznosítani. A bontásra ítélt lelátórésznél is dolgoznak, majd elkezdik a villanyvilágítás kiépítését is. A város életében ez egy nagyon fontos, kiemelt beruházás, amely elismerése, visszacsatolása annak a sportbarát szemléletnek, amit hosszú évek óta folytatunk Putnokon.”

„Az utánpótlásközpontunkban is rengeteg még a teendő, ezért várható volt, hogy az MLSZ nem hagyja jóvá, hogy ott bonyolítsuk le a hazai meccseinket. Kerítéseket, lelátókat, védőhálókat, illemhelyeket kell építeni, párhuzamosan mindkét helyszínen gőzerővel dolgoznak. Ez most egy néhány hónapos átmeneti időszak, ősztől azonban minden visszaáll a régi kerékvágásba, méghozzá sokkal jobb körülmények között” – tette hozzá Tamás Barnabás, aki azt is elárulta, az elavult beléptetési rendszeren változtatnak, közvetítésre alkalmas sajtóhelyeket alakítanak ki, a VIP-vendégek kiszolgálásán javítanak, elkülönítik a hazai és vendégszektorokat, megjavítják a kerítést és növelik a parkolóhelyek számát.

boon.hu.

Legfrissebb hírek

Az NB I-ből és Németországból is igazolt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.01.27. 15:18

Magyar bajnok és kupagyőztes játékost szerződtetett az NB III-as Kaposvár

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 12:28

Az NB III-as Gyirmótnál kötött ki a Fehérvárról távozó csatár – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.20. 17:24

12 és fél év után visszatér Újpestre a támadó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 20:49

A Fehérvárról távozó csatár Gyirmótra tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.19. 13:10

NB III: bemutatkozott a Kaposvár új többségi tulajdonosa

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 11:42

Komáromból igazolt középpályást a Gyirmót – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.01.06. 17:00

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Minden más foci
2026.01.05. 20:42
Ezek is érdekelhetik