NB III: Kabát Péter főszereplő volt; remek formában a Budafok

2017.03.18. 18:44
A keleti listavezető Kazincbarcika hazai pályán, a Középcsoportban élen álló Budafok idegenben győzött a labdarúgó NB III 23. fordulójának szombati játéknapján. A Nyugati csoportban az ETO FC Győr hétgólos meccset nyert meg Hévízen, riválisa, az Érd viszont nem bírt a Csepellel hazai pályán.

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

Az ETO fordulatos meccset nyert meg Hévízen: a hazaiak szerezték meg a vezetést, és a mezőnyfölényben játszó győriek hiába fordítottak Magasföldi József szabadrúgásával (1–2), majd vezettek újra Vadász Viktor közeli lövésével (2–3), mindig érkezett a válasz. A három pontról végül Kabát Péter döntött a 83. percben, szép egyéni megmozdulást követően.

Az Érd Koós Gábor és Melczer Vilmos révén fordított a Csepel ellen, csakhogy a fővárosiak a 93. percben Szabó Ádám révén egyenlítettek – fontos két ponttól megfosztva a házigazdát.

KELETI CSOPORT

Farkas János vezérletével a Kazincbarcika megérdemelten győzte le a Hatvant: a csatár tizenegyest harcolt ki, amelyet aztán értékesített is, majd gólpasszt adott. Süttő Attila szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, a harmadik gólt Faggyas Milán érte el, a Hatvan erejéből csak a szépítésre futotta, Tóth Máté fejelt egy szöglet után közelről a kapuba.

KÖZÉPCSOPORT

A Budafok sorozatban a hatodik bajnokiját is megnyerte – Pölöskey Péter az első félidő hajrájában szerzett góllal döntött Szekszárdon –, és növelte is az előnyét a tabella élén, mivel a Szigetszentmiklós meglepetésre pályaválasztóként kikapott a Pénzügyőrtől.

LABDARÚGÓ NB III, 23. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Jászberény–ESMTK 0–0
Rákosmente–Nyírbátor 2–2
Kazincbarcika–Hatvan 3–1
Monor–REAC 2–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Szigetszentmiklós–Pénzügyőr 1–2
Gyula–Mórahalom 1–1
Szekszárd–Budafok 0–1
Dabas-Gyón–Hódmezővásárhely 0–1
Dunaújváros–FC Dabas 1–2

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Hévíz–ETO FC Győr 3–4
Csorna–Andráshida 1–0
Érd–Csepel 2–2
Veszprém–Sárvár 1–1
III. ker TVE–Ajka 0–0
*Az MLSZ a Tatabányát kizárta a bajnokságból. A klub fellebbezett a döntés ellen.

TABELLA A TATABÁNYA EREDMÉNYEI NÉLKÜL ITT!

TABELLA A TATABÁNYA EREDMÉNYEIT BELESZÁMÍTVA ITT!

Legfrissebb hírek

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Visszavonult az NB I korábbi gólkirálya

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 20:47

NB III: az Újpest hatot rúgott a Szegednek, a Cigánd ötöt vágott Nyíregyházán

Labdarúgó NB II
2026.09.06. 20:49

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 20:18

Bejelentette Modou Lamin Marong szerződtetését az ETO

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 19:51