NB II: a bécsi Rapidban is játszott a Gyirmót új igazolása

2017.06.21. 13:16
A labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr második nyári új szerzeménye a 26 éves Nagy Patrik, aki legutóbb Sopronban futballozott, de korábban megfordult az osztrák Rapid Wiennél is – számolt be róla a klub honlapja.

A 26 éves Nagy Patrik a Rapid Wien második csapatában, az osztrák harmadik ligában lépett pályára fiatalon bajnokikon, ezt követően rövid ideig szerepelt a Fradiban, majd Újpesten, aztán Kecskeméten, a Haladásban, a német negyedik ligás SV Selingenporten együttesében, végül a legutóbbi szezonban Sopronban.Nagy Patrik a Rapid Wien második csapatában, az osztrák harmadik ligában lépett pályára fiatalon bajnokikon, ezt követően rövid ideig szerepelt a Fradiban, majd Újpesten, aztán Kecskeméten, a Haladásban, a német negyedik ligás SV Selingenporten együttesében, végül a legutóbbi szezonban Sopronban.

„Nagyon szeretnék végre meghatározó játékos lenni, és számomra külön motivációt jelent, hogy ezt a szülővárosomban érhetem el – mondta a klub honlapján a középpályás. – Gyirmóton már az előző évben is szóba került a nevem, így én is folyamatosan figyeltem a csapatot. Tudom, hogy most alakul és formálódik a keret, de nagyon komoly esélynek tartom, hogy helyet szerezzek magamnak a középpályán. Azt gondolom, hogy minden idők legerősebb másodosztályú bajnoksága lesz a nyáron induló NB II-es idény.”

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Németh Zsolt (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként),Nagy Patrik (Haladás, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Újpest, szabadon igazolhatóként), Kristian Kolcak (szlovák, szabadon igazolható), Anto Radeljic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható), Tamás Krisztián (Videoton)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Vasas, onnan Mezőkövesd), Simon Ádám (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Sebők Zsolt (ETO FC Győr)

 

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
13 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
14 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik