NB II: a Szolnoktól érkezett kapus a Kisvárdához

2017.06.23. 12:37
Az új edző, Kondás Elemér irányításával elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda, amelynek megvan az első új szerzeménye is, a kapus Molnár F. Tamás személyében – számolt be a Kölcsey TV.

A 27 esztendős Molnár F. Tamás az előző szezonban a csoporttárs Szolnoki MÁV-ban védett és 27 bajnokin kapott lehetőséget. Rajta kívül Molnár Róbert számít egyelőre új labdarúgónak, ő a cigándi kölcsönjátéka után tért vissza.Molnár F. Tamás az előző szezonban a csoporttárs Szolnoki MÁV-ban védett és 27 bajnokin kapott lehetőséget. Rajta kívül Molnár Róbert számít egyelőre új labdarúgónak, ő a cigándi kölcsönjátéka után tért vissza.

Az is eldőlt egyébként Kisvárdán, hogy Kondás Elemér munkáját Erős Gábor, Kocsis János, valamint Szabó Attila kapusedző segíti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Molnár F. Tamás (Szolnok)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Molnár Róbert (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Czár Richárd (Mosonmagyaróvár), Takács Péter (Békéscsaba, legutóbb ceglédi kölcsönben, szabadon igazolható)
Távozók: Erős Gábor (szabadon igazolható), Fodor András (szabadon igazolható), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivancsics Alex (szabadon igazolható), Minczér Tibor (szabadon igazolható), Rajczi Péter (szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talabér Attila (MTK), Bacsa Patrik (DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szabó Péter, Toma György, Horváth Adrián (lejár a szerződése)


 

Legfrissebb hírek

Bohdan Melnik: Itt az ideje, hogy legyőzzük a Szparit!

Labdarúgó NB I
11 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
13 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
15 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25