NB II: támadó jött a Szolnokhoz, ahol van újabb három távozó is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.28. 13:26
Megvan a labdarúgó NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV első új igazolása, a klub szerződést kötött a 29 éves támadóval, Katona Györggyel – számolt be róla a klub honlapja.

Aláírta szerződését a Szolnoki MÁV-hoz Katona György. A 29 éves játékos legutóbb a Cigánd SE-ben futballozott, de korábban szerepelt a Nyíregyháza Spartacusban és a Kaposvári Rákócziban is.

Újabb távozók is vannak a klubnál, Molnár-Farkas Tamás, Nikola Pantovics és Rokszin Ádám után elhagyta az együttest Dedics Alex, Hajba Tamás és Kovács Olivér is.

A tavaly kölcsönben Szolnokon játszók egytől egyig visszatértek korábbi csapatukhoz: Berdó Péter (DVSC), Csirmaz István (Mezőkövesd), Pintér Norbert (Balmazújváros) és Török Milán (Szombathelyi Haladás).

Biztosan a szolnokiaknál szerepel a következő idényben Balogh Miklós, Gazsi Tamás, Kenderes Zoltán, Olasz Dénes, Papp Szilárd, Tóth Balázs és Tóth László.

Az első felkészülési mérkőzést július 5-én vívja az együttes, ekkor a szintén NB II-es Ceglédet látja vendégül a Tiszaligeti Stadionban.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZOLNOKI MÁV-NÁL
Érkezők: Katona György (Cigánd)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: Hornyák Marcell (Nyírbátor), Tisza Kálmán (Jászberény)
Távozók: Dedics Alex (szabadon igazolható), Hajba Tamás (szabadon igazolható), Kovács Olivér (szabadon igazolható), Molnár F. Tamás (Kisvárda) Rokszin Ádám (ETO FC Győr), Pantovics Nikola (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Berdó Péter (DVSC), Csirmaz István (Mezőkövesd), Gazsi Tamás (Balmazújváros), Pintér Norbert (Balmazújváros), Török Milán (Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Cseh Botond bízik a sikeres rajtban az Európa-kupában

Kosárlabda
2026.10.06. 10:20

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21