NB II: szigorodik a „fiatalszabály” az új idényben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.29. 13:13
A 2016–2017-es bajnoki idényben a labdarúgó NB II-ben az volt az előírás, hogy legalább két, 1996. január 1. után született fiatalnak kellett mindvégig pályán lennie a mérkőzéseken, azonban a következő idényben szigorodik a szabály.

A változásra a Soroksár honlapja hívta fel a figyelmet, ennek értelmében a július 30-án kezdődő új bajnokságban már egy 1997-es, illetve egy 1998-as (vagy még fiatalabb) születésű játékosnak kell a kezdőcsapatokban szerepelnie, illetve lecserélésük esetén csak a „fiatalszabálynak” megfelelő labdarúgó léphet helyettük pályára.

A Soroksár ennek megfelelően bővíti keretét, a XXIII. kerületiek Derekas Zoltán és Lakatos István után a „fiatalszabálynak” egyaránt megfelelő Gera Dávidot, János Norbertet és Pergel Bencét is kölcsönkapták a Fraditól.

Mint arról beszámoltunk, tegnap az ETO FC Győr kötött szerződést nyolc ifjú labdarúgóval.

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.12. 12:23

NB I, NB II: az MLSZ öt csapatot büntetett meg obszcén szurkolói bekiabálásokért

Labdarúgó NB I
2025.09.12. 09:10

Meglepetés: ebben a mezben játszik a magyar válogatott Portugália ellen – kép

Magyar válogatott
2025.09.09. 14:56

Ismertette az MLSZ a legfontosabb tudnivalókat a Dublinba utazó szurkolókkal

Foci vb 2026
2025.09.05. 14:40

Vb-selejtező: Csányi Sándor meglátogatta a válogatottat

Magyar válogatott
2025.09.05. 11:56

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29

A Diósgyőrt, a Zalaegerszeget és a Nyíregyházát is felfüggesztett szektorbezárással büntette az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 17:59

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16
Ezek is érdekelhetik