Kisvárda: a támadó Kövesden folytatja, cserébe hárman jöhetnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.08. 16:38
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a csapat szélsője, Cseri Tamás az élvonalbeli Mezőkövesdnél folytatja a pályafutását. A két együttes között ellenkező irányba is történt játékosmozgás, Heffler Norbert a szabolcsiakhoz szerződött, őt pedig két további kövesdi labdarúgó követheti.

A 29 éves, mindkét szélen bevethető támadó feladata minden bizonnyal a PAFC-hoz távozó Molnár Gábor pótlása lesz a Mezőkövesdnél.

Cseri Tamást kivásárolta a jövő nyárig érvényes szerződéséből a Mezőkövesd – mondta Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója. – A játékosnak nagy álma volt, hogy NB I-ben szerepeljen, ennek nem állhattunk útjába, hiszen huszonkilenc évesen meglehet, a mostani az utolsó lehetősége erre. A két klub is jó kapcsolatot ápol egymással, így mi is gyorsan megegyeztünk az üzlet részleteiben. Cseri Tamás két szép évet töltött Kisvárdán, sok segítséget nyújtott a csapatnak, ezt is figyelembe vettük, amikor nem görgettünk akadályt elé.”

A szabolcsi együttes ezzel együtt azt is bejelentette, hogy szerződtette a Mezőkövesd szabadon igazolható játékosát, Heffler Norbertet, akit nagy valószínűséggel Fótyik Dominik és még egy kövesdi labdarúgó követhet a Kisvárdához.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők:Fodor Ákos(Puskás Akadémia),Heffler Norbert(Mezőkövesd, legutóbb balmazújvárosi kölcsönben, szabadon igazolhatóként),Molnár F. Tamás(Szolnok),Sergiu Oltean(román-magyar, Cigánd),Lukács Rajmund(STC Salgótarján)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Molnár Róbert(Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Czár Richárd(Mosonmagyaróvár), Fótyik Dominik (szlovákiai, Mezőkövesd)
Távozók: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Erős Gábor(visszavonult),Fodor András(szabadon igazolható),Fodor Ferenc(Nyíregyháza),Ivancsics Alex(szabadon igazolható),Minczér Tibor(szabadon igazolható),Rajczi Péter(Kaposvár),Szabó Péter (Szeged 2011)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talabér Attila(MTK),Bacsa Patrik(DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Toma György,Horváth Adrián(lejár a szerződése)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:Jakub Brasen(szlovák, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Cseri Tamás (Kisvárda), Paul Keita(szenegáli, AO Kerkira – Görögország, szabadon igazolhatóként),Köböl Máté(szlovákiai, Somosi TC Salgótarján),Martin Krnác(szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia, szabadon igazolhatóként),Lázár Pál(szabadon igazolhatóként, legutóbb Diósgyőri VTK),Novák Csanád(Vasas), Róbert Pillár(szlovák, FK Senica – Szlovákia),Szalai Attila(Rapid Wien – Ausztria),Vadnai Dániel(MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: Csirmaz István(Szolnoki MÁV),Engel Alex(Kazincbarcika, ?),Fröhlich Roland(Ceglédi VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:Louise Parfait(kameruni, Club African Tunisz – Tunézia)
Távozók:Balogh Béla(MTK Budapest),Czuczi Márton, Alekszandar Damcsevszki (macedón),Ulysse Diallo(mali, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként),Marko Dinjar(horvát, szabadon igazolható),Dombó Dávid, Egerszegi Tamás(szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas, Paks),Heffler Norbert(balmazújvárosi kölcsön után Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Hegedűs Dávid(szabadon igazolható),Tarmo Kink(észt, szabadon igazolható),Molnár Gábor(Puskás Akadémia),Orosz Márk(Soroksár, szabadon igazolhatóként),Rácz Ferenc(győri kölcsön után szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Stipe Bacelic-Grgic(horvát, Puskás Akadémia),Branko Pauljevics(szerb, Puskás Akadémia, onnan Újpest),Sós Bence(Debreceni VSC),Vági András(Paks)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Fótyik Dominik (szlovákiai, Kisvárda), Lazar Veszelinovics(szerb)

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
14 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
15 órája

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56
Ezek is érdekelhetik