NB II: három új érkező, győzelem a szlovákiai csapat ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.06. 07:30
Mint megírtuk, a labdarúgó NB II-ben szereplő Vác FC első nyári felkészülési mérkőzésén 3–1-re legyőzte a szlovákiai Lokomotíva Zvolent. A magyar csapatban több új szerzemény is pályára lépett.

Havasi Dániel és Szabó Norman érkezéséről (valamint Földi Máté utánpótlásból való felkerüléséről) már korábban is tudni lehetett, ám a szerdai találkozón rajtuk kívül is szerepeltek új játékosok. Abu Attilát a Budafoktól szerezte meg a váci együttes, amely a 24 esztendős kapuson kívül a Vasastól Borvető Áront, míg a legutóbb Csepelen futballozó D’Urso Giulianót szerződtette – utóbbi góllal mutatkozott be a Lokomotíva Zvolen ellen.Abu Attilát a Budafoktól szerezte meg a váci együttes, amely a 24 esztendős kapuson kívül a Vasastól Borvető Áront, míg a legutóbb Csepelen futballozó D’Urso Giulianót szerződtette – utóbbi góllal mutatkozott be a Lokomotíva Zvolen ellen.

VÁC–LOKOMOTÍVA ZVOLEN (szlovákiai, Zólyom) 3–1 (3–0)
Vác, 100
néző.
Vác, 1. félidő: Abu – Hegedűs, Tóth F., Görgényi, Gulyás – Tóth G., D’Urso – Kákonyi, Nagy R., Zsolnai – Balajti. 2. félidő: Gábor – Rása, Tóth F. (Nagy S.), Görgényi, Földi – Szabó N., Barna – Havasi, Kertész, Niedermüller – Borvető
Gólszerző:
Balajti (2), D’Urso

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VÁCNÁL
Érkezők: Abu Attila (Budafok), Barna Zsolt (SZTK), Borvető Áron (Vasas), D'urso Giuliano (Csepel), Havasi Dániel (Szekszárd), Szabó Norman (FTC II)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Földi Máté
Kiszemeltek:
Távozók: Majoros Árpád (szabadon igazolható), Németh Gábor (Érd, kölcsön után végleg), Nyilas Elek (szabadon igazolható), Pallagi Botond (Érd, kölcsön után végleg), Rusvay Gergely (visszavonult), Rácz Márk (Gödöllő, kölcsön után végleg), Szenes Bence (szabadon igazolható), Szentpéteri Viktor (MTK), Tóth Barnabás (DVTK)
Kölcsönbe távozók:Dlusztus András (Békéscsaba)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Mátyás Zsolt (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
17 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
18 órája

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
21 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43