NB II: korábbi válogatott középpályást igazolt a Budafok!

2017.08.29. 23:58
A többek között egykor az olasz Internazionale és az AC Milan keretéhez is tartozó, legutóbb Gyirmóton futballozó Filkor Attila az NB II-ben szereplő Budafoki MTE-ben folytatja a pályafutását – számolt be róla a budapesti klub honlapja.

Filkor Attila fél év pihenő után futballozhat ismét (Fotó: Szabó Miklós)


A tíz évvel ezelőtt nagy tehetségnek tartott Filkor Attila az Internazionale és a Milan játékosaként Olaszországban a Grosseto, a Sassuolo, a Gallipoli, a Triestina, a Livorno, a Bari, a Pro Vercelli és az Avellino együttesében szerepelt, illetve tett egy kitérőt Franciaországban, a Chateauroux-nál is.

A labdarúgó 2015 nyarán tért haza, előbb az Újpest FC, majd a Gyirmót FC Győr futballistája volt, de 2017 elején távozott a gyirmótiaktól és fél éve nem volt csapata.

A 29 esztendős Filkor 2007-ben mutatkozott be a felnőttválogatottban, összesen hatszor lépett pályára a nemzeti csapatban, mindannyiszor abban az évben.

A budafokiakhoz kapcsolódó hír még, hogy Illés Dávid az NB III-as FC Ajkához igazolt.

A Budafok hat mérkőzés után öt ponttal az NB II 17. helyén áll.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők
: Balogh Péter
(Monor), Filkor Attila (szabadon igazolható, legutóbb Gyirmót FC Győr), Harsányi István (SZEOL), Kercsó Bence (Dunaújváros), Kirják Henrik (Haladás), Somogyi Csaba (Bp. Honvéd), Vass Máté (SZTK-Erima)
Kölcsönbe érkezők: Kerekes Krisztián (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Távozók:Abu Attila (Vác), Grúz Tamás (III. kerületi TVE), Huszty Dániel (KFC Komárno – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Illés Dávid (Ajka), Marczinka Tamás (Csepel, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
18 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
19 órája

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51

Kölcsönadta fiatal támadóját a Vasas az NB II-es Mezőkövesdnek

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 16:51

NB III: az élvonalból igazolt a Haladás, befejezte pályafutását a rutinos pécsi kapus

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 23:56

NB II: soroksári távozók, BVSC-érkező; nem feleltek meg a diósgyőri próbajátékosok

Labdarúgó NB II
2026.06.25. 22:23
Ezek is érdekelhetik