NB II: ittasan a rendelő kerítésének hajtott az U20-as vb-bronzérmes támadó

Vágólapra másolva!
2017.12.20. 11:05
null
Balajti Ádám (Fotó:vacfc.com)
Pénzbüntetést kapott Balajti Ádám, a labdarúgó NB II-ben ötödik helyen álló Vác játékosa és egyik csapattársa, mert ittasan autóbalesetet okoztak.

 

A Blikk információja szerint a 26 éves, 2009-ben U20-as világbajnoki bronzérmes Balajti – aki a járművet vezette – hétszázezer forintos bírságot kapott, míg meg nem nevezett játékostársa – mert láthatóan ittas embernek átengedte a vezetést – háromszázezer forintot fizet.

Az eset októberben történt, Balajtiék Besenyőtelken a főúton haladtak, amikor előzés közben a Vác színeiben ősszel nyolc NB II-es gólt szerző támadó elvesztette uralmát a jármű felett, és egy betonoszlopnak ütközött, majd a háziorvosi rendelő kerítésébe csapódott. A balesetben senki sem sérült meg.

A helyszínre kiérkező rendőrök megszondáztatták Balajtit és társát, az autó tulajdonosát, majd vérvizsgálatot rendeltek el. Kiderült, Balajti ittasan vezetett, három liter sörnek megfelelő alkoholt fogyasztott társával.

Balajti védőügyvédje jelezte, fellebbeznek a bírósági határozat ellen.

„Hibát követtem el, felelőtlenül cselekedtem, megbántam a tettemet, és tanultam a történtekből – idézi a Blikk Balajti Ádámot. A jövőben csak a pályán elért teljesítményemmel szeretném felhívni magamra a figyelmet, hiszen még komoly terveim, céljaim vannak a labdarúgásban. Örvendetes módon a történtek nem befolyásolták a pályán nyújtott teljesítményemet, ugyanis gólokkal és gólpasszokkal járultam hozzá jelenlegi csapatom jó szerepléséhez.”

Legfrissebb hírek

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32

Már nincs ágyhoz kötve Michael Schumacher – sajtóhír

F1
2026.01.27. 11:07

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a következő idénytől ismét Kispest-Honvéd FC néven indul

Labdarúgó NB II
2026.01.23. 20:29

Síeléskor érdemes észben tartani a lavinaveszélyt

Csupasport
2026.01.20. 16:57

Pődör Rebeka 18 gólt dobott a Kisvárda ellen

Kézilabda
2026.01.17. 20:02

Kiengedték a kórházból Anthony Joshuát

Ökölvívás
2026.01.01. 19:19

A Vác kiütötte a hét ifistát nevező Dunaújvárost a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.30. 18:46

Budaörsön jutott negyeddöntőbe a Vác a női kézi Magyar Kupában

Kézilabda
2025.12.20. 20:11
Ezek is érdekelhetik