NB II: Csákvárról igazolt fiatal hátvédet a Budaörs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.01.17. 22:21
Fényes Szabolcs tavasszal már nem a Csákvár másodosztályú labdarúgócsapatát erősíti, a védő a szintén NB II-es Budaörs együttesében folytatja a pályafutását – számolt be róla a Pest megyeiek honlapja.

A 22 éves Fényes Szabolcs a Puskás Akadémiánál nevelkedett, de az NB II-ben a 2014–2015-ös szezonban az Aqvital FC Csákvár színeiben mutatkozott be. A csákváriaktól másfél év után visszatért a Puskás Akadémiához, majd 2017 elején ismét Csákvárra került.

Az őszi szezonban azonban már csak kevés lehetőséget kapott (mindössze négy másodosztályú bajnokin játszott), ezért kapóra jött számára a Budaörs hívása, ahol az a Bognár György a szakmai igazgató, akivel korábban Csákváron és Felcsúton is együtt dolgozott.

Legfrissebb hírek

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
18 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
21 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 09:02

A Groningen bejelentette Csinger Márk szerződtetését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 08:00

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 07:56

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

A Csákvár az erőtlen Kozármisleny ellen szerezte meg első győzelmét a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2026.08.09. 19:23