NB II: kölcsönadta balhátvédjét a Kisvárda a ZTE-nek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.11. 15:41
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda fél évre, 2018. június 30-ig kölcsönadta a szintén másodosztályú Zalaegerszegi TE FC-nek Fodor Ákost – számolt be róla a szabolcsiak honlapja.

A bal oldali védő 1997-es születésűként beleesik a „fiatalszabályba”. Az ősszel tíz meccsen jutott lehetőséghez kisvárdai színekben, és egy gólt szerzett: a Cegléd elleni idegenbeli mérkőzésen volt eredményes.

Fodor Ákos bal oldali védőként jöhet számításba, azon a poszton viszont Jánvári Gábor és Rados Protics érkezésével megerősödtünk, így a fiatalok szerepeltetése más szerepkörben jön számításba. A fiatal játékosnak most szüksége van arra, hogy játéklehetőséghez jusson, ez Zalaegerszegen jobban megvalósulhat, ugyanakkor nem mondtunk le róla, figyeljük a teljesítményét” – indokolta a döntést Révész Attila sportigazgató.

Hír még a Kisvárdával kapcsolatban, hogy több U19-es korú játékossal együtt az 1998-as születésű Ivan Vezsdel a harmadosztályú Nyírbátornál vesz részt próbajátékon.

Arról is döntés született, hogy NB I-be jutás esetén a szabolcsi klub élni fog jogával, és elindítja második számú csapatát a megyei I. osztályban.

 

Legfrissebb hírek

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
8 órája

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
10 órája

Litván válogatott védővel erősített az MTK

Labdarúgó NB I
11 órája

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
18 órája

Három labdarúgó távozott az NB II-es Kozármislenytől

Labdarúgó NB II
2025.12.20. 11:38

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Kisvárdai érkező, újpesti távozó – indulnak a téli átigazolások az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 14:10

Révész Attila: A középpályánk átjáróházzá vált, a védelmünk könnyelműnek bizonyult

Labdarúgó NB I
2025.12.15. 09:11
Ezek is érdekelhetik